GASZTRONÓM

Lekvárok nyomában

Mesébe illően kezdődött az egész. A fővárosi házaspár – Móni és Attila – kertes házat keresett Budapesthez közel, szorgosan vásárolták a hirdetőújságokat, eközben hétvégenként kedvenc időtöltésüknek, a túrázásnak hódoltak. Történt aztán, hogy egy téli börzsönyi túra reggelén – még az autóban ülve – egy nagybörzsönyi hirdetésre figyeltek fel, ha már úgyis arra indultak, gondolták megnézik. A foglalót még aznap délután elhozták, annyira beleszerettek a házba, fél éven belül pedig már költöztek is.

Eleinte Móni innen járt be dolgozni a repülőtérre, ami azért barátok közt is 110 km, ráadásul a történtek idején, jó tizenkét esztendeje még az M0 sem könnyítette meg a haladást. Aztán jöttek a gyerekek, és elindult a gondolkodás, hogy mit is lehetne kezdeni Nagybörzsönyben. Először egy falusi turizmus pályázaton nyertek némi pénzmagot amiből vendégházat nyitottak. A lekvár voltaképp a vendégeknek köszönhető, hiszen az eleinte saját felhasználásra készített erdei bogyós lekvárokból ők is kaptak kóstolót a reggelihez. Az élelmes vendégek pedig egyre csak nyüstölték a családot, hogy bizony ők szívesen vinnének haza némi szuvenírt a faluból, esetleg abból a reggeli lekvárból egy üveggel. Itt lépett a képbe Attila, aki az ügyeletes lekvárfőző a családban. Az első tétel a feketeribizli volt, aztán sorra jött a többi erdei gyümölcs. A vendégek pedig vitték mint a cukrot, akarom mondani, mint a lekvárt. Maguknak, a szomszédoknak, barátoknak, rokonoknak, ismerősöknek és üzletfeleknek, ráadásul a nagybörzsönyi vadásznapon is kiállítottak, ahol egy nap alatt a kirakott hatvan üveg lekvár teljesen elfogyott, mi több az utolsó üveg somlekvárért a vadászok szabályos licitet indítottak. Ezután jöttek a környékbeli falunapok, rendezvények, majd kikerült a ház elé az első tábla, hogy itt bizony házilekvár kapható. Ezután magát generálta az egész, beleásták magukat a lekvárfőzésbe és ma már ott tartanak, hogy nem a már felhasznált gyümölcsöket sorolják, hanem azt a néhányat, amiből még nem készítettek lekvárt.



Persze ez rengeteg munkával is jár. Attila szerzi be a gyümölcsöket, áll az üst mellett, majd – némi segítséggel – ő is palackozza a termékeket, végül tárgyal a viszonteladókkal és szállítja ki a vevőknek a megrendeléseket. Móni ezalatt a hátteret adja, az ő vállán nyugszik a marketing munka, a címketervek, az innovatív megoldások, bár az új ízeket mindig kettesben találják ki. Ez talán a legizgalmasabb része az egésznek, nagyban hasonlít a borok házasítására. A hatalmas üstbe beleteszik az egyik összetevőt, mondjuk háromszáz kiló ribizlit, aztán a hozzáálmodott friss gyömbérből reszelnek bele egy keveset, végül megbolondítják friss rozmaringgal. Aztán jön a kóstolás, majd – ha szükséges – a további ízesítés, kóstolás, egészen a megnyugtató ízharmónia eléréséig. Eközben persze fő a lekvár, ami a Lek-Vár-Lak-ban olyan magas gyümölcstartalmú, hogy a hatóság szerint hivatalosan nem is lehetne lekvárnak hívni, mert a jogszabály szerint a lekvárokban húsz százalékkal kevesebb a gyümölcs a cukor javára.



Gép összesen egy darab van, egy magozó-paszírozó, de az sem régóta, minden más munka kézzel készül, a palackozás is. Nem szeretnének mini-üzemmé fejlődni, megmaradnak a kézi munkaerőnél, és az így előállított prémium-kategóriás termékeknél. A fejlődést a lekvárok mellett felbukkanó szörpök és zöldségkrémek, valamint mártások jelentik. A következő lépcső a jelenlegi lekvárbolt és kis kávézó melletti pár szobás panzió létrehozása, amire szintén pályázatot adtak be. Addig pedig az érdeklődőknek marad a szíves vendéglátás és a 95 féle lekvár és zöldségkrém, amit már a neten is megrendelhetnek. Persze először érdemes ellátogatni Nagybörzsönybe, hiszen a személyes élményt nem pótolhatja semmi sem.

Schváb Mónika, Szarvas Attila
2634 Nagybörzsöny, Hunyadi tér 21.
T.: +36 20 313 1090
E-mail: edesotthonmoncsi@citromail.hu
Web: www.lekvar-lak.hu