BORIGO - Középpontban a bor - Online bormagazin
HARDCORE

A nyáron volt szerencsénk Portóban csatangolni, nagycikkünk a magazin 112. számában olvasható. E helyen két nagy Házzal ismerkedhetünk meg, mintegy kedvcsinálóként.

Augusztusi tesztjeinket bemutató kétrészes sorozatunk második részében a kadarkák és a pinot noirok mellett pár igazán érdekes fajta is terítékre kerül.

Általában augusztusban tartjuk a "burgundi típusú" vörösborok tesztjeit, ezúttal is így volt. Elsőként a kékfrankosokat mutatjuk be.

Már öt éve, hogy utoljára Szardíniáról írtunk (2018. októberi szám), akkor egy budapesti kóstoló nyomán. Most úgy adódott, hogy Konkoly Mihály állandó szakértőnk a szigeten járt, így két borászatot is bemutathatunk.

Általában áprilisban tartjuk a minusz negyedik évjárat értékelő nagytesztjét, ez most sem volt másként. Kicsit egyhangú az utolsó hét-nyolc év értékelési sormintája, de aligha bánjuk! Sorozatunk harmadik (utolsó) részében a merlot-kat, syrah-kat és az egyebeket mutatjuk be.

Általában áprilisban tartjuk a minusz negyedik évjárat értékelő nagytesztjét, ez most sem volt másként. Kicsit egyhangú az utolsó hét-nyolc év értékelési sormintája, de aligha bánjuk! Sorozatunk második részében a két cabernet-t mutatjuk be.

Általában áprilisban tartjuk a minusz negyedik évjárat értékelő nagytesztjét, ez most sem volt másként. Kicsit egyhangú az utolsó hét-nyolc év értékelési sormintája, de aligha bánjuk! Sorozatunk első részében a házasításokat és a bikavéreket mutatjuk be.

Nem sokszor történt meg, hogy már áprilisi számunkban lehoztuk a rosé tesztet, de úgy látjuk, ez egy ideig így fog maradni. Közel 50 tétel között lehet válogatni, újra van 90 pontos rosénk, és ez a legjobb hír!

Ez nem ének itt kérem szépen, hanem borkóstoló a javából! Hogy mit takar a „dallamocska”, hamar kiderül.

2022. februári, 103. számunk másik címlapsztorija a tokaji pezsgő. A témában több megszólalást is közlünk, ez a cikkünk az alapokat feszegeti.

A BORIGO 103., februári számának címlapjára a tokaji pezsgő és a fenti két nagyszerű aszú évjárat került. A szám tesztrovatában egymásnak is feszült e két évjárat, és a végén ki is adtuk a végleges évjárat értékelést mindkettőnek.

Csaknem 30 matuzsálem korú syrah-t kóstolt szerkesztőségünk, amelyekből a legjobbakat a nagyérdemű is megkóstolhatta a BORIGO Syrah Vintage nevű rendezvényen. A muzeális borokat bemutató sorozat aktuális főszereplője a Rhone és Ausztrália meghatározó kékszőlő-fajtája, a syrah vagy shiraz volt.

Kevés kóstoló elé szoktunk olyan komoly várakozással tekinteni, mint a rendes éves Brunello horizontális bemutató, amelyet általában az év elején, a februári montalcino-i rendezvényt követően tartunk. Jól tudjuk, hogy ez miért is került át őszre, de a 2016-os Brunello évjárat megérte a várakozást.

Idei tavaszunk és nyarunk bizonyos szempontból kuszább lett, mint a 2020, köszönhetően a remek 100. számnak. Így aztán hordóminta riportjaink során sem akkor és úgy jutottunk el bizonyos célpontjainkra, amikor szerettünk volna, de amit elterveztünk, azt be is végeztük.

Nyáron - eltérve picit a szokásostól - kizárólag a kékfrankosokat és a pinot noirokat teszteltük. Másodikként a pinot-kat szerkesztjük ki.

Nyáron - eltérve picit a szokásostól - kizárólag a kékfrankosokat és a pinot noirokat teszteltük. Elsőként a kékfrankos tesztet közöljük.

AKTUÁLIS

Vannak az országban olyan borműhelyek, amelyek nehéz gazdasági helyzetben is folyamatos fejlődésben vannak. Ezekre a helyekre önkéntelenül visszavisz az utunk. Szeretjük a jó példákat, mint amilyen az Etyeki Kúria...

Meglepően sok időbe tellett, míg újra felfedeztük, hogy milyen izgalmas dolgok történnek Szekszárd és Szálka között, a Lajvér-patak völgyében. A patakról elnevezett borászat 2018 elején kapott új lendületet, amikor a borászathoz érkezett Schlotter András birtokigazgató.

A világ legnagyobb (kaliforniai) borászati konglomerátuma, az E.&J. Gallo az elmúlt hetekben két nagyobb akvizíciót hajtott végre, minkét esetben megtartva a borászatok vezetését.

Néha rendkívül érdekes véletlenek mutatják meg, hogy mennyi érdekesség is van a magyar bor világában. Mert ki gondolná, hogy egy magyar és cseh származású amerikai házaspár Tokajban kezd borászkodni...
Október első hétvégéjén kerül megrendezésre a Nivegy-völgyi Borpiknik, amelynek ezúttal is a Dobosi Birtokközpont ad otthont.

Az újjászervezett díj első kitüntetettje a Pannonhalmi Főapátság.

Immár az ötödik Pezsgőkonferenciát tartják 2023. augusztus 31-én Etyeken, de ezúttal Pezsgőünneppel is kiegészül a szakmai fórum.

A Magyar Bormarketing Ügynökség elindította első kampányát, amelynek címe: Buborékok nyara...

Az Etyeki Kúria június végén ismét megtartja emblematikus rendezvényét, a ChardonnÉjt.

Látjátok feleim szümtükkel mik vogymuk. Pontosabban hogy a rozék mik vogymuk, vagy vogymukok, a fene sem tudja. Mármint a színük, hogy az milyen.

Vagyis örökmozgó – ez jutott eszünkbe elsőre Koch Csabáról, amikor hírét vettük, hogy villányi, pontosabban diósviszlói birtokán megint valami nagy dobásra készül.

Sok minden változott azóta a Zelnánál, hogy tavaly hordómintázni voltunk. Előbb a BORIGO-ban is ötcsillagos eredményt elért 2021-es alap Olaszrizlingük kapott 97 pontot és Platinum díjat a Decanter World Wine Awardson 2022 júniusában, majd az őszi Michelin kalauz ajánlott étteremként jelölte meg a füredi sétányon található borbárjukat.

Hogy micsoda? Nyugalom, mi sem tudtuk mi az, amíg Csíki Sándor el nem magyarázta...

2023. április 21-én tartotta budapesti bemutatóját a Soproni borvidék. A tizenhat pincészet borain túl termőhelyi mesterkurzuson is részt vehettek a látogatók.

Minden évben április 17-én tartják a Malbec World Day-t, amelyet az argentin bormarketing hozott létre tizenhárom évvel ezelőtt. Féltucat remek tételt mutatunk be...

Egy esemény keretében mutatta be a St. Andrea borászat új, 2019-es Merengő Bikavérét, valamint az új címkecsalád első darabjait, amelyeket természetesen Ipacs Géza tervezett.

BORIGO ONLINE - Minden jog fenntartva 2021