Megújult a Gere-borok arculata
Új külsőt vettek fel a Gere Pincészet borai, jelezve a harminc éve tartó történet következő szakaszát. A név is módosult: A. Gere olvasható a címkéken, utalva Gere Attilára és gyermekeire, Andreára és Attilára egyaránt. A címkéken túl a kínált borstruktúra is megváltozott, átláthatóbbá vált. A hetedik generáción átívelő borászat célja a váltással az volt, hogy a családi jellegen túl egy egységes, a palackok tartalmának minőségét méltó módon kifejező megjelenést hozzon létre, mely itthon és nemzetközi viszonylatban egyaránt, hosszú távon is megállhatja a helyét.
Írta: Borigo
Új fejezetet nyitott három évtizedes történetében a Gere Pincészet: megújította arculatát. Ez a borászat megjelenésének minden elemét érinti, így például a címkéket, a csomagolóanyagokat, és rendhagyó módon magát a nevet is. A borok ugyanis az A. Gere nevet viselik a jövőben. Ahogyan Gere Attila borász elmondta: “A borászat hagyománya már a hetedik generációt öleli fel családunkban, és ez a folytonosság különösen markánsan jelenik meg azáltal, hogy a lányom, Andrea és a fiam, Attila is aktívan bekapcsolódott a pincészet munkájába. Az új név ennek szellemében egyidejűleg jelöl engem és őket is.”
Az alapítókban már régebben megfogalmazódott, hogy az eddig organikusan, az éppen adott lehetőségeknek és elképzeléseknek megfelelően fejlődő márka tudatosan épüljön tovább. Ennek megalapozására
Unger Zsolt márkaépítőt és csapatát kérték fel, akik nem csupán az arculat tervezésében, hanem a termékstratégia és -struktúra átalakításában is szerepet játszottak.
A 17 tételből álló borsor a javaslatuknak megfelelően átrendeződött: koherensebb lett és a
Weninger & Gere márka beolvadásával egyszerűsödött. (Ez a változás természetesen nem érinti a Franz Weningerrel és családjával való üzleti kapcsolatot és barátságot.) A borok kategóriái is (alap-, közép-, és csúcsborok) egyértelműen nyomon követhetők a külső megjelenésben, a korábbinál jobban elkülönülnek egymástól.
“Családi pincészet vagyunk, a szívünket is beleadjuk munkánkba, viszont emellett boraink állandó, megbízható minőséget képviselnek és elérhetőek a legszélesebb rétegek számára is. Ez professzionalizmust és előrelátást feltételez, melynek köszönhetően nemzetközi színvonalú borokat tudunk készíteni. Fontos volt számunkra, hogy boraink és borászatunk külseje is tükrözze azt a szemléletmódot, amit képviselünk.” - mondta Gere Attila.
A megújulás nem azonnal válik láthatóvá, mert mindig csak az új évjáratok kapnak új címkéket. A teljes paletta így előreláthatólag fél év múlva cserélődik le és válik elérhetővé országszerte.