BORFOLIÓ

Szikler Walter a Tulipánban

Van valami szomorú abban, hogy az elmúlt húsz év egyik legfontosabb magyar könyvesboltja Aradon csak úgy tud megmaradni, ha borkóstolókat szervez. Másfelől van ebben valami felemelő is, összenő ami összetartozik ugyebár. Ha pedig mindez egy számunkra eddig ismeretlen borász részvételével zajlik, máris érdemes autóba ülni...
Írta: Ercsey Dániel

Alapvetően kóstolási jegyzetek következnek, de néhány apróságtól nem tudok és nem is akarok eltekinteni, mintegy bevezetőként. Egyrészt örvendetes, hogy az aradi Tulipán él és virul, köszönhetően a leleményes, tündéri tulajdonosoknak, akik sikerrel vették a magyar nyelvű irodalom eladási nehézségeit és tökéletesen hidalták át a problémát a magyar borral. Vicces vagy szomorú, hogy többen érdeklődnek egy palack tokaji furmintról, mint mondjuk az új Dragomán regényről, de igazságtalan lenne azt állítani, hogy nem ugyanez a helyzet Budapesten is.

Az aradi Tulipánba kóstolástól függetlenül érdemes ellátogatni, akár könyvekről, akár borról van szó!

Másfelől érdekes volt látni az otthonhoz ennyire közel, mégis annyira távol, hogy milyen különbségek adódnak a hazai és a román borkultúra között. Nekem úgy tűnt, hogy a román vendégek elvárják a teli töltött poharat, nem ütköznek meg a köpőcsésze és a kiöntő hiányán, végezetül becsülettel meg is isznak mindent ami eléjük kerül. Ez a hangulat szempontjából mindenképp dícséretes, de a szakmai alapokon nyugvó kóstolásnak a lehetőségét is elveszi tőlük, mi több, mindenki mástól is. (Mielőtt bárki is belemenne az erdélyi magyar valamint a román közötti különbségek taglalásába, gyorsan leírom: a kóstolón voltak mindkét csoportból, így amit a román borkultúráról tapasztaltam, azt a román vendégek kapcsán írtam le.)

Harmadrészt a tulajdonosok által kínált borkorcsolyák fantasztikusak(!), teljesen jóllaktam a kóstoló végére(!), ami egyrészt egy kedves és dícsérendő gesztus, másfelől a professzionális borkóstolástól megintcsak távol áll, ahogy a hagyma, fokhagyma és a tonhal is. Persze ez akkor és ott nem zavart, hiszen már a kóstoló első percében kiderült, hogy itt inkább baráti bormemutató zajlik (lásd fentebb).

Végezetül örvendetes, hogy a ménesi bor állócsillaga (vagyis Balla Géza) mellett felbukkant egy újabb arc, egy német-magyar-román-zsidó gyökerekkel bíró (vagyis a klasszikus értelemben vett erdélyi multikulti fogalmát tökéletesen kimerítő) borász, akivel sikerült is angolul pár szót váltanom. Legközelebb majd többet is írok róla, de addig még hátravan egy személyes vizit a borászatnál.

Jöjjenek tehát a borok Szikler Walter tollából, lopójából, a Ménesi Borvidékről.

79-81 Sauvignon Blanc 2013
Visszafogott illat egressel és fehér virágokkal. Kóstolva közepes test, élénk savak, sok citrus. Friss, üde bor, de sajnos elég rövid, a savak is inkább citrusosak de a végére mintha azok is elfáradnának egy kicsit.

80-82 Tramini 2013
Fajtajelleges illat, felbukkan benne a rózsa és némi fehér húsú gyümölcs is. Kóstolva közepesnél kisebb test, élénk savak ami a fajtát ismerve minimum meglepő, sok citrus, közepes lecsengés. Viszonylag egyszerű bor némi maradékcukorral.

80-82 Cabernet Sauvignon Rosé 2014
Kissé egysíkú illat piros bogyós gyümölcsökkel, főleg meggyel. Kóstolva közepes test, feszes szerkezet, élénk savak, meggy, hecsedli, éretlen szeder. Közepes lecsengés, a savak kicsit talán túlzóak.

74-75 Cabernet Sauvignon Rosé 2013
Mély, buja, túlérett illat, kompótos felhangokkal. Kóstolva közepes test, lomha mozgás, a savak is eltompultak már. Ízében is a kompótos jegyek dominálnak, némi maradékcukorral.

82-84 Pinot Noir 2013
Sötét, „ménesi” színvilág. Illatában piros bogyós gyümölcsök, meggy, pici málna. Kóstolva közepes test, feszes szerkezet, szép savak, közepes de kissé még így is túlzó tanninok. Az ízképben éretlen gyümölcsösség, citrusok, meggy. A lecsengésben szépen érződő fás jegyek. Az intenzitása rendben van, de a tannin miatt egyelőre még fektetném. Talán 3-4 év múlva.

80-82 Pinot Noir 2011
Illatában meggy, málna, pici szilva, szegfűszeg, édeskés gyümölcsösség. Kóstolva közepes test, feszes szerkezet, vibráló savak és kevés hordótannin. Ízében a savak miatt főként meggy, csipkebogyó. Szép bor lehetne, de mintha a szüret korai lett volna.

86-87 Miraculix 2011
Elképesztő gyümölcsösség az illatban, szép fűszerességgel és kevés kókusszal a háttérben. Kóstolva közepesnél nagyobb test, feszes szerkezet, szép savak, kerek tanninok, izgalmas gyümölcsösség. Hosszú, jól iható, komplex mégis fiatalos bor.

85-87 Merlot 2007
Illatában inkább fás jegyek, hordófűszerek, dohány, tercier aromák, marcipán. Kóstolva nagy test, kerek savak, érett ízvilág, de a szerkezet szép feszes. Az ízképben marcipán, meggy, csokoládé, avar. Közepesnél hosszabb lecsengés.

86-87 Cabernet Sauvignon + Merlot 2013 /hordóminta/
Visszafogott, főként meggyes illat. Kóstolva még nagyon fiatal, a fás jegyek dominálnak benne, szegfűszeg és csillagánizs, csokoládé és kókusz, a gyümölcsök még a háttérben maradnak. A struktúra alapján még szép bor válhat belőle.

88-90 Cabernet Sauvignon 2013 /hordóminta/
Az illatban egy csipetnyi paprika felbukkanása után intenzív fekete bogyós gyümölcsök. Kóstolva nagy test, szép savak, szájbetöltő szerkezet. Az ízképben ánizs, fekete bogyós gyümölcsök, kapor, meggy. A tanninok szépen lekerekedtek, a lecsengése is kifejezetten hosszú. Szép bor, nagy ígéret!

Az Elite Wine borászat helyzete a térképen.

Aki többet szeretne tudni, az nézze meg a borászat honlapját (egyelőre csak románul), vagy látogasson el személyesen a pincészethez, esetleg figyelje az aradi Tulipán facebook oldalát, hátha tart a borász egy újabb kóstolót!

Tehát:

Elite Wine (www.elitewine.ro)

Tulipán könyvesbolt és borozó (www.facebook.com/tulipanborozo)

« Vissza az előző oldalra

BORIGO ONLINE - Minden jog fenntartva 2021