BORFOLIÓ

Chile a spájzban...

Az tényleg nagyon izgalmas dolog, amikor egy valamilyen ország/régió nagy borait odapattintjuk a világelit mellé, mutassák má’ meg, hogy mit tudnak. Csinálunk ilyet magunk is néha titokban, és az előkép naná módon Párizs.
Írta: Borigo

Paris Tasting néven híresült el ugyanis az a kóstoló, amit 1976. május 24-én tartottak az angol szakíró és borjedi, Steven Spurrier szervezésében, és amely megváltoztatta a világképet az óvilág-újvilág relációban. A teszten nagynevű kóstolók hada vett részt, ebbe nem mennénk bele, a téma pedig egyfajta France v. USA volt, amelyben – ha le akarjuk egyszerűsíteni - kvázi a bordeaux-i nagyágyúk kénytelenek voltak megelégedni egy legalábbis x-szel a kaliforniai feltörekvőkkel szemben.

Ez persze követőkre talált… A nagy sikerre való tekintettel Chile egyik legnagyobb nevű pincészete, az Errazuriz 2004. január 23-án, Berlinbe hívta össze a világ apraja-nagyját, a fentiekhez kísértetiesen hasonló megfontolásból. A 36 vakkóstoló szerint az akkor 2000-2001-es évjáratból összeállított 10 bor első két helyezettje lett chilei (Chadwick, Sena), a vert mezőnyben pedig szerepelt Margaux, Latour, meg még annyi minden… Nem csoda, hogy ez újabb lelkesedésre adott okot. Azóta a világ számos országában megismételték a kóstolót, az eredmény mindenhol szoros döntetlen vagy szerény chilei győzelem.

Így ért a történet Magyarországra. A 2010. október 15-én, a Kempinskiben, az importőr WineAge által prezentáltan, a meghívó szerint szigorúan SZAKMAI kóstolón vehettünk részt, aminek eredményeit alább közöljük, tanulsága pedig a következő: Chile legjobb borai tényleg nagyon jók, eleganciában, csiszoltságban, arányérzékben felveszik a versenyt a legjobbakkal. Két dolog azért akad, amiben és csak átlagban még lehet fejlődniük: az egyik a struktúra, vagyis a szájbetöltés képessége, a másik pedig a potenciál. Ez utóbbi tekintetében éreztünk nagyobb különbséget, vagyis a chilei borok „készebbnek”, az európaiak potensebbnek tűntek. De tény: a chileiek már a spájzban vannak… De jó lenne, ha mi is már ott lennénk…

A borok leírását kóstolási sorrendben adjuk fel, a pontokat és a leírásokat e sorok írója követte el. A cikk végén közöljük a mintegy 40 magyar résztvevő által tetszési index összesítéseként (vagyis nem pontokkal értékelt…) a szervezők által közölt végeredményt is. (BGB)

93 Chateau Margaux Margaux 2007 Hűvös, közepesen intenzív illat, kifejezetten illatos részletekkel. Érett pirosbogyós gyümölcsök, zöldfűszerek, elenyésző, de nagyon szépen felépített fahatás. Szájban tökéletes egyensúlyt mutat, magas intenzitás, bár egyáltalán nem testre gyúr: koncentrációja a közepesnél nagyobb. Ezzel együtt rendkívül elegáns, bár még nagyon fiatalos tétel, melynek lecsengésében egy egész pici toast is megjelenik. (Wine Spectator 88)

92 Tenuta San Guido Sassicaia 2007 Intenzív illat inkább keleti/édes fűszeres jelleggel, jelentős és direkt fekete bogyós, szörpös gyümölcs(hús) hatással, húsos háttérrel. Szájban nagyon szép egyensúly, gyönyörű savak, élő, de nagyon szépen lecsiszolt tanninszerkezettel. A hordóhasználat példaértékű. A bor kifinomult, nagyon jó szerkezetű, ugyanakkor egy pillanattal gyorsabban véget, mit az ember várná. (Wine Spectator 93)

89 Errazuriz Don Maximilano 2006 Meglehetősen intenzív, egészen speciális fűszertömeggel jelentkező, kakaót, csokoládét, kávét, de füstös, húsos hegyeket is megmutató illatvilág. Kóstolva finom szerkezetű, tökéletes arányokat mutató bort kapunk, és az orrban észlelt specialitásról is kiderül, hogy micsoda: ásvány. Vagány, csiszolt tanninszerkezetű, hordóhatásában még kifejezetten fiatalos bor, amelynek még érnie kell, hogy az elegáns szót is használjuk vele kapcsolatban. (Wine Spectator 91)

90 Errazuriz La Cumbre Syrah 2007 Közepesen intenzív, sűrű, már-már lekváros, direkt gyümölcsösséget mutató, kavargó illatvilág, benne szeder, meggy és áfonya mellett feketebors, valamint érintésnyi syrah-s petrolosság. Szájban hasonló, a gyümölcs az úr, mellette visszafogott fahatás és élénk, de puha tannin. Teljesen betölti a szájat, de a bor még nagyon fiatal: teljesen a gyümölcs fázisban van. Egy kis kakaó a legvégén. Hosszú. (Wine Spectator 90)

92 Chateau Mouton Rotschild Pauillac 2007 Intenzív, visszafogottan gyümölcsös, inkább picit rusztikus illat kifejezett vaníliás-hordós hatással, tökvakon magyarnak gondolnám, de ez így inkább Bordeaux. Szájban viszont tökéletes arányokat kapunk, a savszerkezet egészen lenyűgöző, a tannin kifejezetten lendületes, ugyanakkor puha, érett. A szerkezet gyönyörűen feszes, ornamentikája pedig kakaó, pici toast, menta. A legvégén a hordóhatás még kissé intenzív, de ezt betudhatjuk a fiatalságnak. (Wine Spectator 92)

91 Errazuriz Kai Carmenere 2007 Visszafogott, ugyanakkor érdekes módon mégis parfümös-púderes illat, réti füvek és virágok, rózsa, ribizli, málna. Szájban rendkívül hatásosan lép fel, teljesen betölti a szájat, egyensúly kifogástalan. Tanninja rendkívül puha, bár nem kevés, a hordóhasználat esetében is tanítanivaló, savszerkezete arányos. A legvégén esetében is fellép egy kis hordótoast, valamint egy kis melegítő alkohol. (Wine Spectator 91)

95 Stag’s Leap Cabernet Sauvignon Cask 23 2006 Kifejezetten élénk, ráadásul jelentős fűszerkészlettel hengerlő illat: zöldfűszerek, bors, valamint egy érintésnyi bőrösség, füstölt-húsosság. Kóstolva nagyon szép struktúrát kapunk: feszes szerkezet, finom, már érett tannin, vagány savak, egyértelműen érezhető palackbuké. Ornamentikájában is megjelennek az érettség jegyei: régebbi vörösáfonya lekvár, spanyol füstöltsonka, vagány zöldfűszer készlet. Ilyen egy tökéletesen érett, nagy bor.

97 Antinori Toscana Tignanello 2007 Elsőre visszafogott illat, melyből az érett pirosbogyósok érezhetők ki leginkább. Később intenzívebb, ekkor megjelenik egy kis füst, egy kis nagyhordós, egy hangyányi újhordós hatás. Kóstolva nagyon csábító, mégis benne van az elegancia is: teljesen szájbetöltő, puha struktúra, a tannin kvázi tökéletes. A szerkezet a csábosság ellenére szinte tökéletes, ilyen puha tannin nincs is… Gyümölcsös, fűszeres, végtelen, gyakorlatilag tökéletes bor. (Wine Spectator 92)

92 Sena Aconcagua Valley 2007 Közepesen élénk, a gyümölcsösséget nagyon szépen megjelenítő, kerek, orrbetöltő illat kevés füstöltsonkával, fehérborssal, gyömbérrel, feketeribizli mineralitással. Szájban feszes, nagyon vagány szerkezet, még kifejezetten fiatalos hordóhatással, viszont lenyűgöző fűszerkészlettel és mineralitással. Tagadhatatlan, hogy még idő kell neki, a hordó még jelentős.

93 Vinedo Chadwick Cabernet Sauvignon Maipo Valley 2007 Visszafogott illatvilág, benne réti füves-virágos részletek, vagány zöldfűszer készlet, egy kis bőrösség, elegáns és feszes illatszerkezet. Szájban gyönyörű: tökéletes, feszes szerkezet, mely mégis szájbetöltő, a tannin élénk, de nagyon jó extrahált. A hordóhasználat remek. Ornamentikájában toszkán fűszerek, finom hordóhatás, érett gyümölcsösség, kakaó. Nagyon szép. (Wine Spectator 93)

A jelen lévők összesített tetszési indexe szerint:
1. Sena
2. Kai
3. Chadwick
4. Tignanello
5. Don Maximiliano
6. Steags Leap
7. Mouton
8. Margaux
9. La Cumbre
10. Sassicaia

© BORIGO Online Bormagazin

« Vissza az előző oldalra

BORIGO ONLINE - Minden jog fenntartva 2021