AKTUÁLIS

Alpesi gazdagság

A szlovén borászatról kevés információ jut el egy magyar borkedvelőhöz annak ellenére, hogy távolság nem leküzdése nem lenne akadály. Dél-nyugati szomszédunk büszke bortermelői múltjára, hiszen állításuk szerint már akkor műveltek szőlőt a keltáknak és illír törzseknek köszönhetően, amikor a rómaiak még nem exportálták a szőlőtermesztés és borkészítés tudományát Európa többi részébe.
Írta: Konkoly Mihály

Ma ez a történelmi örökség 22 000 hektár szőlőterületben és a 28 000 (!!) borászat-pincészet által készített 80 millió liter borban nyilvánul meg. Három borvidéket különböztetnek meg, amelyben összesen kilenc alrégiót találunk.

A Podravska borvidék, amely Horvátországgal és Magyarországgal keleten határos, pezsgőiről és világszínvonalú desszertborairól híres 9650 hektáros terület. Az itt termelt bor közel 97%-a fehérbor. A Posavska borvidék körülbelül 4400 hektár szőlőterülettel és mintegy 10 millió liter éves termeléssel a legkisebb szlovén bortermelő régió. A Primorska borvidék 8081 hektár, de 25 millió literes termeléssel büszkélkedhet. A határ közelsége miatt nagyon erős olasz befolyás van ezen a területen.

Ez utóbbi borvidéknek egy alrégiója és cikkünk témája, a Goriška Brda. A brda hegyet jelent szlovén nyelven, ami jelzi is számunkra a domborzati viszonyokat. A terep nagyrészt sziklás, körülötte hegyvonulatok kúsznak az égbe, sokan a szlovén Toszkána jelzővel illetik ezt a valóban varázslatos régiót, ahol szűk 2000 hektáron termelnek szőlőt. A borvidék az Adriai-tenger és az Alpok hegycsúcsai között helyezkedik el, alapjában véve meleg, de a hegyvidéki szelek hűtik a klímát. A talaj elsősorban agyagpalából, márgából és homokkőből áll, amelyek mindegyike jól vízelvezető. Az ültetvények jó része teraszokon található.

Már az elhelyezkedése is különleges. Olaszország és Szlovénia határa mentén található, ahol az olasz Collio és Colli Orientali régiók a szlovén Brdát szinte körbefogják. A huszadik századi politikai megrázkódtatások idején a Goriska az olasz, míg a Brda a szlovén oldalhoz került (mi magyarok sok ilyen sebtében meghúzott határvonalat ismerünk az első világháborút lezáró békediktátum okán). Itt is hasonló volt a helyzet, hiszen településeket, összetartozó egységeket, családokat választottak szét évtizedekre egy tollvonással. Szlovénia EU-s csatlakozása óta eljutottak oda, hogy Collio (Olaszország) és Brda (Szlovénia) számos termelője készít bort a határ mindkét oldalán szüretelt gyümölcsből.

Collio és Brda legfontosabb és helyinek mondható szőlőfajtája a Ribolla Gialla (vagy szlovénul Rebula), amely a teljes bortermelés mintegy negyedét adja, és több mint 750 éve ismert Szlovéniában. Két másik, nem kevésbé jellegzetes fehér szőlőfajta a Malvasia és a ma Friulano néven ismert fajta. Korábban ez volt a Tokai Friulano, de a hosszas huzavona után hazánknak ítélték a névhasználati jogot. Szlovéniában a Jakot nevet kapta, amely a Tokaj szó visszafelé olvasva. Sokan használják a Sauvignonasse nevet, de naivak lennénk, ha azt hinnénk, hogy a mindennapokban nem Tokaj néven hívják a gazdák. Ennek még idő kell. Megtalálható még itt a sauvignon blanc, pinot gris, chardonnay, merlot, cabernet sauvignon is.

Vina Štekar

A Štekar család 1985 óta foglalkozik szőlőtermesztéssel Goriska Brdában. A hat hektáros birtokot ma Jure Štekar vezeti, aki a hagyományos technológia elvei alapján készíti a borokat (spontán erjesztés, hosszú hideg áztatás, stb.). 2006 óta bio minősítéssel rendelkeznek. Boraik többsége nem csak bio, hanem vegán is.

Malvazija 2022
Két hét héjon áztatás után hordóban érlelődött fél évig. Illata friss, benne érett fehér gyümölcsök, fahéj, bodzavirag, zöldfűszerek. A korty szinte krémes, kerek savakkal, a közepesnél nagyobb testtel. Gazdag bor, sok fűszerrel, friss gyümölcsökkel és mandulás kesernyékkel. 89-90 pont

Filip Rebula 2022
Két hét héjon áztatás után hordóban érlelődött fél évig. Egészen intenzív illat, amelyben megtalálható fahéj, szegfűszeg, vanília, aszalt gyümölcsök, sárgadinnye, mangó. A bor szövete komolyabb, krémes érintésű, ugyanakkor tartalmas és strukturált. Lecsengése is komoly borra utal. 90 pont

Filip Malvazija 2021
Két hét héjon áztatás után hordóban érlelődött két évig. A fajta minden gazdagságát megmutató illat: virágpor, méz, fahéj, őszibarack, vilmoskörte, almakompót, birsalmasajt, ananász. Intenzív a korty is, olajos, masszív anyag, de mégis elegáns a savaknak és az ásványoknak köszönhetően. 91 pont

Stekar, Cabernet franc 2020
Egészen intenzív, kiteljesedő illatában sok erdei gyümölcs, szilva, kakaó, fahéj, vanília, pici gombásság, gyógynövények, bőrösség jelenik meg. Szép felépítésű bor, krémes érintéssel. Az alkohol kissé melegít, de mellé komoly mélységeket kapunk. Hosszú finis. 92 pont

Filip Red 2019,
Cabernet franc és merlot. Gazdag illatvilág melyben sok fekete bogyós gyümölcs, étcsoki, kávébab, fahéj, medvecukor, vanília jelenik meg. Megkóstolva sem csökken az élmény. Nagyon érett, részben már aszaltas gyümölcsösség, komplex fűszeresség, némi ásványosság. Testes és koncentrált, de a tannin mégis befogadható. 93 pont

Reia Borászat

A Reia farm Neblo faluban található az olasz határ mellett fantasztikus alpesi környezetben. . A birtok generációk óta a család kezében van. Egy ősi tanya, amelyhez minden generáció hozzátett egy kicsit, ezzel kialakítva a mai formáját. Kezdettől fogva környezetbarát mezőgazdasággal foglalkoznak, de 2010-ben úgy döntöttek, hogy biodinamikussá válnak. Mára a teljes 15 hektáros birtok megkapta az öko és a Demeter tanúsítványt, amely minden termékre (szőlőre, borra, gyümölcsre, olívabogyóra és olajra) kiterjed.

Poanta 2015
Acéltartályban, spontán erjedt bor, amely chardonnay, jakot, malvazija és rebula fajtákból áll. Két évet kishordóban érlelődött finomseprőn, majd újabb két évet tartályban, finomseprőn.
Sokrétű illatában aszalt sárgabarack, narancsolaj, trópusi gyümölcsök, finom fűszerezettség, porcukros almásrétes tűnik fel. A bor krémes szövetébe integrálódott kerek savak, hosszú lecsengés jellemzi. A lecsengés kesernyés. 87 pont

Malvazija „M” 2019
Malvazija, rebula, friulano. Két hét héjon, francia tölgy, három év finomseprő. Rétegzett, gazdag illatában édes fűszerek dominálnak aszalt gyümölcsökkel, konzerv ananásszal, körtelével, herbákkal, kamillával, almakompóttal. Telt korty, kerek savakkal, intenzitása és lecsengése megfelelően hosszú. Ízében bergamott, fahéj, trópusi gyümölcskoktél. 88 pont

Poanta „M” 2017
Jakot, Malvazia, Rebula. Két hét héjon, francia tölgy, három év finomseprő. Illatában kamilla, herbák, zöld fűszerek, almalé, aszalt sárgabarack, maracuja. Érett anyag, jó struktúrával, élénk savakkal, pici kesernyével. Krémes szerkezet, szép fűszerezettség. Trópusi gyümölcsök, bergamott, fahéj, aszalt sárgabarack, körtelé. 90 pont

Rebula 2016
Két hét héjon, francia tölgy, három év finomseprő. Színe világos ámbra, illatában bergamott, fahéj, aszalványok, édes fűszerek, sárgabarack, almakompót. Vékonyabb korty, feszesebb szerkezet jellemzi, de a lecsengésre nem lehet panasz. Az illatban megismert aromák konzekvensen visszaköszönnek. 88 pont

« Vissza az előző oldalra

BORIGO ONLINE - Minden jog fenntartva 2021