Lehet egy boros rendezvény problémamentes?
Egy esemény sok váratlan fordulatot tartogat, amit kiállítóként nem lehet kontrollálni. Talán mégsem a fohász az egyetlen eszköz, ami felé fordulhatunk: egy szuperpraktikus kínáló pult, a WEM stand alkotóival beszélgettünk.
Írta: Borigo
„A WEM stand tervezése előtt egy kedves borász ismerősünk vetette fel, hogy nem tervezünk-e már valami praktikus kiállító bútort, annyira szenved a különböző kóstolórendezvényeken a nem borbemutatókra szánt infrastruktúrától, inkább vinne magával saját eszközt, ha lenne a piacon.” – meséli Kiss Dorottya formatervező, a stand megálmodója.
„Minket természetesen nem hagyott hidegen a téma” – teszi hozzá társa, Horváth Szabolcs – „Vendégként is tapasztaltuk a standard rendezvényeszközök hátulütőit. Az összefolyó márkamegjelenések, a rendezetlenség a legjobb márkaképviselőt is dekoncentrálttá, a látogatót pedig elveszetté teszi. 3 év fejlesztésbe vágtunk akkor bele, aminek az eredménye egy kiemelt megjelenést biztosító, mégis könnyen kezelhető, teherbíró és fenntartható kiállítópult, ami használaton kívül kis helyen is elfér.”
![](/images_aktualis/00950_01.jpg?66a4a8bba1c67)
Szinte túl szép, hogy igaz legyen, de a WEM stand (
https://wemstand.com ) esetében valóban annyi a feladat, mintha néhány egyszerű kempingasztalt nyitnánk ki. Az installálás teljesen eszközmentes, és a legkomótosabban sem éri el az 5 percet. A felállítás után jut idő még minden fontosra, legyen az a jég utáni hajsza vagy egy utolsó kör a mosdóban – a zárható tárolónak köszönhetően a kiállítóhely elhagyása sem gond.
A helyszín mindig meghatározó, rendezvényenként más-más téri és fényviszonyok adottak a résztvevők számára – szerencsére ez a kiszolgáltatottság lényegesen csökken a WEM stand használatával. Pozíciójában, fényerejében és színében is állítható világítással, a több mint 3 négyzetméternyi márkázható felülettel, és a pult kettő az egyben kialakításával segíti az alkalmazkodást bármilyen helyzetről is legyen szó.
„A folyamatosan bővülő kiegészítők és funkciók mellett nagyon fontos nekünk a hosszú távú gondolkodás” – hangsúlyozza Dorottya.
„A WEM stand egy rendkívül tartós eszköz, környezetkímélő, természetes anyagok felhasználásával készült, sok évre szeretnénk megoldást nyújtani vele új gazdáinak.”
Az alkotópáros további projektjei
youHU! design (
https://youhu.hu ) név alatt találhatók meg az egyedi italgépezetektől az izgalmas dekantálókon át az otthoni palacktartókig széles a skála akár a pult egyik, akár a másik oldaláról szemléljük. (X)