AKTUÁLIS

Monsieur Szamorodni

Sajnos ritkán vetődik el a BORIGO Olaszliszkára, pedig e faluban él a szamorodni leglelkesebb és teoretikusan is leginkább kiművelt rajongója, Samuel Tinon. Ezúttal semmiképp nem hagyhattuk ki a látogatást.
Írta: Bányai Gábor Botond

Első látásra talán úgy tűnhet, hogy Samuel Tinon találta meg magának a szamorodnit, mint szakmai rést, pedig állítása szerint ez fordítva volt: A (száraz) szamorodni találta meg őt, amikor először magától előállt a pincéjében. Pedig az első években inkább az aszú volt a fókusz, illetve az édes szamorodni. Ez a folyamat valamikor tíz éve változott meg, amikor az első száraz szamorodnik annyira jól sikerültek, hogy Samuelt azonnal kikiáltották szamorodni-királynak.

Pedig direkt száraz szamorodnit készíteni nem könnyű, hiszen gondoljunk csak bele: Van egy botritiszes szőlőnk, magas cukorral, így magas potenciális alkohollal… Épp olyan fürtöket kell válogatnunk ránézésre és épp olyankor, amikor az tökéletes állapotban lesz egy közepes alkohol mellett (értsd kb. 15-16%) szárazra kierjedő alapbornak. Ezután persze hosszú éveket tölt még a hártya alatt a hordóban, aminek során egyrészt megkapja a jellegzetes ízt, másrészt akár 2% alkoholt is elveszít (évente kb. felet, kb. négy év az ideális). Samuel szerint az ideális száraz szamorodni 13,5-14% alkoholt tartalmaz. Ugyanakkor az alkoholvesztésnek nincs tankönyvi mértéke, folyamatosan figyelni kell rá, mert 13,5% alatt már a struktúrát veszítheti el, és illós is lesz. Ilyetén módon a palackozási időpont a száraz szamorodni esetében mindennél fontosabb…

Samuelt annyira megfogta a téma, hogy a nemzetközi erőtérben is elkezdett vele mozogni. Ez egyfelől azt jelenti, hogy kapcsolatban van a francia Jura, a spanyol Jerez, de Szardínia és Szicília hasonló borokat előállító termelőivel, másfelől pedig az USA-ban végez vele missziónak tekinthető tevékenységet. Ez annyira jól megy, hogy New Yorkban már mint narancsbort keresik, ami nem is elvetemült megközelítés a Nagy Alma kereskedőitől.

Az is tény ugyanakkor, hogy a száraz szamorodnit még a szakma sem tudja igazán hova tenni. Kevés a termék belőle, és még szakmabeliek sem feltétlenül tudják megkülönböztetni egymástól a direkt és véletlenül készült tételeket, a jót és a rosszat. Vagyis edukációra lenne szükség, aminek nyomán a borfajta piaca is megélénkülne. Már csak azért is, mert Samuel szerint Tokaj ebben a szegmensben is egyedülálló a világon: Három gomba hozza létre, a botritisz, a pince gombája és hártya gombája. Sem Jurában, sem Jerezben, sem a világon máshol nem áll össze ez a hármasfogat.

Látogatásunk során egy egészen elképesztő információ birtokába is kerültünk: Samuel Tinon regényt ír My Name is Szamorodni címmel, mégpedig franciául és angolul egyaránt. Az írás szinte kész, 2021 közepén tervezik kiadni, a BORIGO pedig a Lecsengés rovatában (97. szám, 66. oldal) leközölt három részletet belőle!

89-90 Száraz Szamorodni 2009
Világos aranysárga megjelenés, intenzív, de nagyon finom szerkezetű illat amely mentes minden durvaságtól: moderált kenyérhéj, moderált zölddió, moderált botritisz, hallatlanul érdekes és komplex, herbába hajló fűszerkészlet. Szájban egyszerre lép fel a hordó, a csonthéjasok, a savak és az érezhetően karakteres alkohol, de az utóbbit egyáltalán nem bánjuk. Az ízszerkezet is szofisztikált, ugyanakkor még az a szó is eszünkbe jut róla, hogy fiatal. A sorok írójának a legjobb száraz szamorodnija valaha.

89-90 Édes Szamorodni 2011
Aranysárga színvilág, közepesen élénk illat, amelyből csak úgy árad a botritisz. Érett kajszilekvár, csonthéjasok kavalkádja, pici zölddiós jelleg, kenyértoast. Szájban ragyogó savakat, tökéletes egyensúlyt kapunk, a feszesség és a krémesség határán lévő szerkezetet. Rendkívül gazdag, palackérett, elegáns, aszú-színvonalú bor gyönyörű édes-sós játékkal.

Tokaj Blanc 2020
Hárslevelű, hordóminta. Kifejezetten világos megjelenés, áradó, fajtajelleges illat, virágos és gyümölcsös, pici hordóhatással, gyógynövénnyel. Szájban finom szerkezetű, remek savak, vibráló sósság, vele játszó pici édesség. Nagyon jól iható, virágos és gyümölcsös bor. ****+

Sárgamuskotály 2020
Rány dűlő, hordóminta. Világos citromsárga, határozott, telt, tankönyvi fajtajelleg, ananász, szakajtónyi fűszer, pici herba. Szájban is ragyogó, vibráló savak és közepes édesség, sokszínű, gazdag, rendkívül gyümölcsös izvilág sós játékkal a végén. Nagyon jól iható, csábító, gazdag bor. ****++

« Vissza az előző oldalra

BORIGO ONLINE - Minden jog fenntartva 2021