Semmelweis Borverseny határok nélkül
Idén, immár kilencedik alkalommal szervez, a magyar borokat népszerűsítő borversenyt a Semmelweis Egyetem. Az esemény egyik fontos célja, hogy népszerűsítse a magyar borokat, akár rendezvényein, akár ajándékként, fontos partnerek irányába.
Írta: Borigo
Mint minden évben, idén is vegyes zsűri bírálja majd el a borokat, hozzáértő és jó ízlésű orvosok, illetve szakírók és sommelier-ék közös véleménye alapján dől el, mely borok lesznek egy évig az egyetem által is népszerűsített tételek. Ez a rendszer azért izgalmas, mert olyan szájízlés is benne foglaltatik a döntésben, amely talán sokkal szélesebb rétegek ízlését is képes megmutatni, kiszolgálni.
Hosszú évek után, idén egy fontos változás lesz a borverseny kiírásában: megszűnt a nevezési korhatár, így most bárki nevezhet. Ez egy fontos lépés a borverseny életében, s remélhetőleg többen kapnak kedvet a nevezéshez.
A felsőoktatási intézmény idén is vállalja, hogy a
kategóriagyőztes-borokból vásárol rendezvényeire, illetve ajándékozási céllal.
Április 25-én bírálja el a zsűri a borokat, a nevezéseket még le lehet adni, s
április 23-ig lehet beküldeni a borokat.
Minden hasznos információ és nevezési lehetőség az egyetem honlapján lehetséges.
http://semmelweis.hu/hirek/2018/02/26/semmelweis-egyetem-bora-orszagos-borverseny-2018-versenykiiras/