KávéBár Bazár 2018
Idén március 3-4-én rendezik meg a hazai kávé- és bárvilág meghatározó eseményét, amelynek ezúttal az Erzsébet téri Akvárium Klub ad otthont. A látogatók a belépőjegy megvásárlásával harminc kiállító termékeit – kávékat, teákat, borokat, párlatokat, és egyéb italkülönlegességeket – kóstolhatnak meg. Hazai mikropörkölők és jól ismert márkák egyaránt megjelennek a kávésok között, a világ legjobb termőterületeiről érkező tételeket kóstolhatunk, és persze vásárolni is lehet majd a standoknál.
Írta: Borigo
A két nap során három országos bajnokság zajlik: a baristák a Magyar Barista Bajnokságon mérhetik össze tudásukat, s a nyertes képviseli hazánkat az amszterdami világdöntőn. A nem hivatásos kávérajongók versenye, az Amatőr Magyar Barista Bajnokság szombaton várja az érdeklődőket, és vasárnap lesz a Magyar Sommelier Bajnokság nyilvános döntője is a rendezvény társhelyszínén, a Gerbeaud Házban.
A versenyek mellett mindkét nap szakmai előadások is várják a vendégeket. Lesznek vezetett italkóstolók a buborékoktól kezdve a párlatokon át az idős teákig, hazai és külföldi speciality cupping, vagyis kávékóstolók, kerekasztal-beszélgetések, élménybeszámoló egy Costa Rica-i magyar kávéfarm túráról, kerekasztal-beszélgetés a trendekről itthon és világszerte, üzletépítési fórumok, bárkonferencia és természetesen rengeteg kóstolnivaló a standokon.
A rendezvény elővételes jegyértékesítése február elsejétől indult, s a belépőjegy ára (elővételben 3000 Ft a napi-, 5500 Ft a kétnapi jegy, a helyszínen a napijegy 3500 Ft) tartalmazza a korlátlan kávékóstolást, borok, párlatok, és egyéb italkülönlegességek kóstolósát, valamint a kávés versenyeken és programokon való részvételt. A Magyar Sommelier Bajnokság vasárnapi döntőjére külön belépőjegy váltható, amely bor- és pezsgőkóstolást is tartalmaz a Gerbeaud Házban. További információk:
www.kavebar.hu
Eseményoldal:
https://www.facebook.com/events/309299509560340/
Kiállítók (a lista nem végleges)
KÁVÉ
Black Sheep Coffee&Micro Roastery, Blue Bird Café, Bruberi Coffee&Bakery, By Beans Coffee, Caffé Vergnano, Carraro Caffé, Casino Mocca, Coffee 42, Goosebumps.Coffee-Modbar, Kávétársaság, My Little Brew Bar, La Marzocco, Lucky Cap Micro Roastery, Caffé Perté
BOR/PÁRLAT
Agárdi Pálinkafőzde, Barside, Bükkaljai Hegyközség, Koch Pincészet, MONIN, Petrény Pincészet, Törley Pincészet, Vedrenne Hungary, Vino Castillo, Whiskeynet
GASZTRO/ESZKÖZ
ALPRO, …But first Coffee, Chococard, Csokizóna, Dilmah Tea, Gerbeaud, Kürtős Legenda
VÍZ
BWT Hungária