Egerben a helyed
Az Egri borvidék három emblematikus pincészete, a St. Andrea Szőlőbirtok, a Kovács Nimród Borászat és az Almagyar Érseki Szőlőbirtok a hét végén, május 13-án közös tavasz- és borköszöntő piknikre, szlogenjük szerint „angyalok és bortündérek földjére” invitálja a borszerető közönséget. Íme a Tavaszi Egri Borpiknik!
Írta: Borigo
Eger élhető hely, a várostrom-mitológia, a sok termálvíz és a bor külön-külön is érdekessé tenné a szép barokk várost és a környékén hullámzó hegyeket, együtt olyanná teszik, hogy itt tudna élni az ember. A bor világszínvonalúvá fejlődött, és bár mintha nem lenne az a közösségi és marketing-összefogás, ami bő évtizede próbált formát ölteni a borvidéken, de az individuális fejlődés, az egyes pincék és borászatok szédületes dolgokat produkálnak.
Lőrincz György(ék, mert ifjabb LGY máris pompás borokat készít) borai kitűnnek harmonikus intenzitásukkal, az LGY-k azon kevés borász közé tartoznak, akiknek feltűnően színesebbek a boraik, mint a jó átlag borai.
Kovács Nimród szintén efféle palackokkal robbant be a borvilágba, egyből modern és ízes borokkal rukkolva elő, ráadásul egy korszerű kozmopolita nézőpontot hozva a borvidékre (kihúzgálta a kadarkát és a leánykát, amin néhány tradicionalista egri borász tőkén szúrta magát, és chardonnayt, pinot noirt és syraht telepített helyettük, azért ezeket, mert e világfajták kedvelik a kicsit hűsebb dűlőket, a világ meg kedveli ezeket a fajtákat, míg a kadarkáról és leánykáról lövése sincs). A csoport harmadik tagja a
Csutorás Ferenc, Csuti fémjelezte, kicsit lazább szövetű stílust követő Almagyar Érseki Szőlőbirtok, ők hárman ki fesztiválfélét rendeznek a hét végén a világszép birtokaik világszép dűlőin. Nagyon klassz bornap lesz, mindenkit arra biztatunk, hogy vegyen részt a pikniken, ami tulajdonképpen a Napbor-ünnep kiterjesztése.
A
St. Andrea Szőlőbirtok Napbor Ünnepén, a pincészet egerszalóki birtokközpontjában többek között lesz fehérbor mesterkurzus Lőrincz György tolmácsolásában, de sommelier által vezetett interaktív kóstoló, óránként induló pincetúra, művészeti kiállítások és akusztikus koncertek is várják a látogatókat: 15 órától Henderson Dávid & Tóth Dávid zenél, 19 órától Tóth Vera énekel. A gasztro-sarokban az egri Macok Bisztró és a Senator-Ház ételkülönlegességei, Sík Péter sajtmester sajtjai és a Vergnano kávézó kínálata biztosítják a kulináris élvezeteket.
A
Kovács Nimród Borászat a páratlan körpanorámájú, hihetetlen fílingű noszvaji Nyilasmár-dűlőben rendezett Battonage Majálissal csatlakozik az eseményhez. A lazítós, nyugalmasnak szánt program során a vendégek – akár Kovács Nimród kalauzolásával – megkóstolhatják a pincészet terroirjegyeket híven tükröző borait, miközben a körpanorámát élvezve pihenhetnek a borvidék egyik legszebb dűlőjében. A nap folyamán megnyílik néhány palack Kovács Nimród muzeális borgyűjteményéből is... Az ezekért kapott pénzbeli adományokat a pincészet az Egri Farkas Ferenc Zeneiskola számára ajánlja fel a zeneoktatás színvonalának erősítéséért. Az alapítvány zenetanáraiból álló zenekar, a Snidero Quartett 17 órától ad jazzkoncertet. A Battonage Majális gasztronómiai partnere a noszvaji Nomád Hotel lesz: a kifinomult, mégis házias konyhájáról ismert gasztronómiai műhely a birtok boraihoz komponált falatokkal érkezik.
Az
Almagyar Érseki Szőlőbirtokot a bikavérkutatásairól is ismert Csutorás Ferenc borász, Dr. Csernus Imre és Mészáros Péter a kivágásra ítélt, 100 éves egri érseki dűlő ültetvényének megteremtésére alapította 2009-ben a Nagy-Eged-heggyel szemben fekvő Almagyar-dombon. A 3,5 hektáros szőlőbirtokon 2014-ben nyílt meg az AÉS Borkemping és Venyige Spa, a Tavaszi Egri Borpiknik résztvevői itt, az Egedre szőlőtőkék közé telepített borteraszon, az ültetvények látványában gyönyörködve ismerkedhetnek a pincészet naturális boraival, s a hozzájuk kínált falatok mellett Csernus Imre Depresso márkanevű kávékülönlegességeit is megkóstolhatják. A vállalkozó kedvű vendégek pedig Csutorás Ferenc kalauzolásával akár Safari-buszos dűlőtúrán is felfedezhetik a környéket.
A Tavaszi Egri Borpiknik látogatói akár mindhárom borászat ültetvényeit felkereshetik, a közlekedést a helyszínek között külön buszokkal biztosítják. A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Az összes technikai részlet megtalálható a az alábbi linken:
http://piknik.kovacsnimrodwinery.com/