AKTUÁLIS

Idén is ott voltunk Sopronban

Az idei VOLT Fesztivál sem telhetett el anélkül, hogy ne beszélgessünk egy jót „szűk körben” borokról, trendekről és a zenéről. Ezúttal Puzsér Róbert újságíró-megmondóember, Linzer Samu, a Winelife Borászat alapítója és Bányai Gábor Botond, a BORIGO magazin főszerkesztője találkoztak a Bor beszél Belőled elnevezésre hallgató rendezvényen.
Írta: Borigo

A Heti Válasz Borfesztivál – Poncichter Negyed kis sátra hamar megtelt, hogy a beszélgetés résztvevői a rozékészítésről, a furmintokról és a trendekről beszélgessenek. Bár Robi a „késői mandulás lecsengést” már egyértelműen a sznobizmus kategóriájába sorolja, Samu és BGB igyekezett kicsit árnyalni a képet. Nem tudjuk, hogy ez Robit mennyire hatotta meg, de a huszonévesekből álló közönség láthatóan itta a beszélgetők minden szavát – és a borát, már aki hozott magával.

Rockstar Photographers

A Winelife kiváló boraiból ugyanis többet is – olaszrizling, zöldveltelini, rozé - kóstolhattunk a beszélgetés alatt. Ennek kapcsán szó esett a marketing fontosságáról és a palackok dizájnjáról is. A Winelife a kevesebb több elvét képviseli, elölről csak a borra utaló két betű (a zöldveltelini esetében például a ZÖ) szerepel, de hátulról is hiányoznak a hosszú történetek a család első boráról és a hegy levéről.

Rockstar Photographers

Mivel a beszélgetés derekán a szomszéd színpadon Kis Grófo tűnt fel – elemi hangerővel – lehetetlen volt nem szót ejteni a jelenségről. Robi itt jött csak igazán formába, roppant szórakoztatóan, ordítva mondva bele a mikrofonba egyébként nagyon is pontos diagnózisait a „trashcelebekről”, a „pénzes prolikról” és a hamis sztárkultuszról.

Rockstar Photographers

Szórakoztató beszélgetés VOLT, találkozzunk jövőre ugyanitt!

« Vissza az előző oldalra

BORIGO ONLINE - Minden jog fenntartva 2021