Indul a Nemzeti Bor Maraton
Az idei év legnagyobb országos közösségi és szabadidősport-rendezvényének útvonala Magyarország 121 települését érinti, és hazánk mind a 22 borvidékén keresztül halad. A megszakítás nélkül, tíz napon át tartó sportesemény indulói országszerte 122 szakasz közül választhatják ki azt, amelyiket teljesíteni szeretnék. A szervezők a tavalyi, közel 30 ezer résztvevő után, idén 50 ezer résztvevőre számítanak a Nemzeti Bor Maratonon. Az indulók tíz nap alatt 2057 kilométert tesznek meg Magyarországon.
Írta: Borigo
Míg a tavalyi Nemzeti Bor Maraton célja a világrekord felállítása volt, a 2016-os év sporttematikája az olimpia éve köré épül. A verseny idei, 2057 kilométeres útvonalát már nemcsak futva, hanem kerékpárral is teljesíthetik az indulók, emellett a kiemelt helyszíneken több más, ötkarikás sportág is részt vesz a kihívásokban. A szervezők május 13. és 22. között országszerte mindennap más kiemelt helyszínen várják majd az érdeklődőket változatos programokkal: a helyi bortermelők és kézművesek kirakodóvásárral, borkóstolókkal készülnek, miközben kulturális és szabadidős programok, koncertek teszik teljessé a szórakozást.
A Nemzeti Bor Maratonra az esemény honlapján, a
www.nemzetibormaraton.hu oldalon lehet regisztrálni, ahol az érdeklődők a 10 napos eseménysorozat programjait is áttekinthetik, és további hasznos információkat is találhatnak.