BORIGO Kultúrparty Grecsó Krisztiánnal
Április 21-én, csütörtök este egy kiváló író-költőt látunk vendégül rendszeressé vált klubestünk alkalmával. Ahogy azt megszokhattátok, a beszélgetés előtt és után remek borokkal és borászokkal ismerkedhettek – kötetlen formában.
Írta: Borigo
Legutóbbi, rendkívül hangulatos klubestünkön Lovasi András zenészt és párját, Földes Eszter színésznőt láttuk vendégül. Áprilisban ezúttal Grecsó Krisztián író-költőt látjuk vendégül, aki életről, álmokról, emberekről, könyvekről és struccokról – és remélhetőleg még megannyi másról – mesél majd nekünk. Az ily módon, nyilvánosan elkészített interjú szerkesztett formában a következő BORIGO Magazin Rájátszás rovatában jelenik meg.
Fotó: Szilágyi Lenke
Nincsen Kultúrparty jó borok nélkül. Meghívásunkra elsőként a
Kislaki Bormanufaktúra, illetve annak karizmatikus borásza,
Légli Géza mondott igent, akiről nemrégiben a lap hasábjain is olvashattok.
Hogy ne csak a dél-balatoni régió képviseltesse magát, ezért egy rendkívül rokonszenves fiatalt párt is meghívtunk a balatonfüredi
Zelna Borászat képviseletében. Biztosak vagyunk benne, hogy kedves mosolyuk mellett a boraik is megnyernek titeket.
Végül, de nem utolsó sorban a
BGB-Bauer villányi borait ajánljuk az estéhez, különös tekintettel a szép savakkal jelentkező, jól iható, gyümölcsös rozékra.
A borkorcsolyák mellett ezúttal ráadásul igazi olasz kávét is kóstolhattok a Vergnano jóvoltából, aki pedig – számunkra megmagyarázhatatlan okokból – valami alkoholmentesre vágyik, a Dilmah jeges teáiból választhat kedvére. Találkozzunk április 21-én, csütörtök este a
Sidewayz Borkereskedés hangulatos, téglaboltozatos pincéjében!
További információ az esemény Facebook-oldalán:
https://www.facebook.com/events/1188911651120134/