AKTUÁLIS

Egészségügyi okból fogyasztanak alkoholt a muslicák

Szándékosan szeszelnek az ecetmuslicák, hogy megóvják magukat egyes parazita darazsaktól – idézte amerikai kutatók megállapítását a Scientific American című ismeretterjesztő folyóirat.

Nincs egyedül az ember, amikor fertőzés ellen védelmet remélve az alkoholhoz fordul. Az Emory Egyetem kutató szerint ugyanis a Drosophila melanogaster nevű gyümölcslégy azért vesz magához alkoholtartalmú erjedt gyümölcsöt, hogy így védje meg magát egy parazita darázstól.

Az aprócska rovar életmódja és táplálkozási szokásai miatt erőteljes rezisztenciát fejlesztett ki magában az alkohollal szemben, ami jól jön neki a darazsak elleni küzdelemben. A parazita darazsak két faja petéit a muslica lárváiba rakja le, aminek az a következménye, hogy a kikelő darázsutód belülről eszi meg a számára keltető helyet biztosító házigazdát.

Ha azonban a gyümölcslegyek sok alkoholt vesznek magukhoz, akkor a darazsaknak jóval nehezebb petéiket a muslicalárvák közé elhelyezniük. És ha még sikerül is fertőzési akciójuk, az alkohol jelenlétében kevesebb darázs kel ki a lerakott petékből. A kutatás szerint ez az oka annak, hogy a megfertőzött muslicák célirányosan keresik a többlet alkoholt.

Todd Schlenke és kutatótársai tanulmányukat a Current Biology című szakfolyóiratban ismertették részletesen.

Forrásunk közvetve az MTI, közvetlenül pedig az explorerworld.hu portál volt.

« Vissza az előző oldalra

BORIGO ONLINE - Minden jog fenntartva 2021