A Dobó Kardja Egyesület idén dr. Lőrincz Györgyöt, a 2009-es Év Borászát jutalmazta Dobó István kardjának hiteles másolatával, amelyet pénteken délután az egri városházán adtak át a díjazottnak. Dr. Lőrincz György visszaemlékezett arra, hogy 1552-ben ezen a napon a vitézek Szűz Mária oltalmáért fohászkodtak. Mint mondta, a hit fontos, föl kell venni a harcot a gonosz ellen. A bortermelőknek sincs más esélyük, mint összefogni, ehhez már megkapták a fegyvert.
Habis László polgármester és Homa János, a Dobó Kardja Egyesület elnöke beszédükben kiemelték, hogy tovább szeretnék erősíteni Dobó István kultuszát, példaként állítva őt, valamint a kardot átvevőket a maiak elé. Tarsoly József egri hegybíró egy palackot adott át dr. Lőrincz Györgynek az Ezredforduló Egri Bikavéréből, amelyet 119 termelő készített.
Az ünnepségen kihirdették a Magyar Bor Dala pályázat végeredményét, a győztes pályamunka Huzella Péteré, aki Vörösmarty Mihály versét zenésítette meg. A szerző a helyszínen adta elő művét.
Forrásunk ezúttal a heol.hu hírportál volt.