Megkezdődött a VinAgora 2010
Megkezdődött a Közép-Európa bor-iránytűjének tartott 11. VinAgora Nemzetközi Borverseny, amely 2010. június 17-20. között kerül megrendezésre Visegrádon, a Thermál Hotelben.
A világ tíz legjelentősebb borversenyébe sorolt megmérettetést a Magyar Szőlő- és Borkultúra Nonprofit Kft. 1992 óta rendezi meg, évente más-más helyszínen, azzal a céllal, hogy a nemzetközi zsűri tagjait megismertesse a magyarországi borrégiók természeti adottságaival és szépségeivel. Az idei versenyre közel 600 nevezés érkezett, Magyarországgal együtt 21 országból.
A hazai és a nemzetközi borászatok körében komoly elismerést szerzett rendezvény, aktív tagja a VinoFed-nek (Nagy Nemzetközi Borversenyek Szövetsége), valamint megszerezte az OIV (Nemzetközi Szőlő és Bor Hivatal) és az UIOE (Nemzetközi Borász Szövetség) szervezetek szakmai védnökségét is.
Különlegesség, hogy a késői szüretből származó, a jég-, a botrytizált, az erősített borokat egyedi összetételű, szakértő bizottság bírálja el, amelynek tagjai e borkategóriák bírálatában nagy tapasztalattal rendelkeznek. Újdonság, hogy a korábbi gyakorlattól eltérően, amikor az egész borversenyre nevezett borok összesen 30 százaléka részesülhetett éremben, ettől az évtől kezdve mindegyik főkategóriában külön-külön 30-30 százalék kaphat érmet. A változás jelentősen növeli az éremhez jutás esélyeinek kiegyenlítettségét. Először ítélnek oda különdíjat is a magyar mintáknak. A „VinAgora legjobb fajtabora” címet az a bor nyerheti el, amely az adott fajtán belül, a legmagasabb pontszámmal arany érmes lesz.
A borokat nyolc főkategóriában nevezik és az eredményeket nemzetközi bíráló bizottság határozza meg. A bíráló bizottságok külföldi tagjai – Belgium, Brazília, Chile, Franciaország, Horvátország, Kanada, Németország, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svájc, Szlovákia, Szlovénia és Tunézia – érkeznek. A borverseny zsűrijének elnöke: dr. Kállay Miklós, tanszékvezető egyetemi tanár. A borverseny igazgatója: Zilai Zoltán, a Magyar Szőlő- és Borkultúra Nonprofit Kft. ügyvezetője.
A borok értékelése a VinAgora által fejlesztett korszerű informatikai program és notebook számítógépek segítségével történik. A világon először 2000-ben a VinAgora teremtette meg a bírálati folyamat teljes informatikai hátterét (szoftver-hardver), amely et több nemzetközi borversenyen, így Svájcban a Mondial du Pinot noir Nemzetközi Borversenyen és Ljubjanában a Vino Ljubjana Nemzetközi Borversenyen sikerrel alkalmaznak. A program objektív, több nyelven is könnyen használható bírálatot tesz lehetővé a világ számos borvidékéről érkező, nagy szakmai múlttal rendelkező bírálók és a bíráló bizottságokban résztvevő neves magyar borászok és szakemberek számára.
A hivatalos eredményhirdetésre, a média zsűri különdíjainak ünnepélyes átadására 2010. július 3-án, Budapesten, az Iparművészeti Múzeumban kerül sor. A díjátadást követően a 3. VinAgora Borgála keretében a nagyközönség is megismerkedhet a borversenyre nevezett borokkal és a zsűri által alkotott szakértő véleményekkel.