Egy távol-keleti húsipari roadshow-n (Vietnám, Hongkong, Dél-Korea, Japán) és két nemzetközi borkiállításon (Szingapúr, Hongkong) arattak sikert a hazai húsok és borok.
Felismerve az Európában tapasztalható stagnálást, a hazai húsipari vállalatok új piacokat kerestek, így vált számukra hangsúlyossá Ázsia. A 2007. és 2008. évi exportadatok szerint, a sertés- és baromfihús, illetve hústermék kivitelünk már több mint egytizede került Ázsiába, ennek meghatározó része Japánba és Dél-Koreába.
Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke elmondta, Hongkong elsősorban összekötő szerepet tölthet be Kína felé, mert az országgal egyelőre nincsenek érvényben a közvetlen szállításhoz szükséges államközi egyezmények.
Az elnök hozzátette, Vietnám jelenleg „fehér folt” ugyan a hazai húsipari exportőrök térképén, de a 86 milliós piac rendkívül nagy lehetőségekkel kecsegtet. Jelzi ezt, hogy az elmúlt hónapokban két magyar-vietnámi vegyesvállalat is nyitott termelőegységet Vietnámban.
Az igényes japán, koreai és hongkongi piacon a kiemelkedő minőségű magyar sertés- és baromfihús, valamint a libamáj iránt jelentős a kereslet.
Borfronton is jeleskedtek a magyar termékek. Az október végi szingapúri kiállítás magyar standján kilenc termelő mutatta be borait. „Itt a prémium kategóriás édes desszertborok voltak a legnépszerűbbek, mert kimondottan a drága „luxustermékeket” keresik ebben a térségben, de a középkategóriájú borok iránt is egyre nő a kereslet” – hangsúlyozta Süveges-Szabó László, az ITD Hungary üzletfejlesztési igazgatója.
A november elejei hongkongi programon, amely Ázsia egyik legnagyobb borkiállítása, Magyarország első alkalommal vett részt. 34 ország, 525 kiállító, 12 ezer szakmai látogató – ez a mérlege a hongkongi boreseménynek, amelyen 15 magyar pincészet több mint 40 bort mutatott be.
Az ITD Hungary 2009-ben minden eddiginél jelentősebb szakmai támogatást nyújtott az élelmiszeripari ágazatnak: az Ügynökség szervezésében idén 280 kis- és középvállalkozás 17 ország rendezvényein vehetett részt, ahol több mint 2500 tárgyalást folytattak potenciális nemzetközi partnereikkel.