„Szellem a palackból”
„Szellem a palackból” avagy Borszerda Bornai Tiborral a Duna Borok Kertjében, július 22-től kezdődően, nyolc egymást követő alkalommal, minden szerdán este 18 órától.
A kezdeményezés első lépéseként Kökényesi Gábor, alias „Kökény”, a kerékpáros blogger, július 13-án lezárult, bő három héten át tartó túrája során végiglátogatta a Duna Borrégió legjelentősebb pincéit, és borszerető laikusként, fogyasztói szemmel, turistaként kóstolhatta végig a régió legfinomabb borait. Kökény képes élménybeszámolót, illetve részletes élménybeszámolókat írt a www.dunaborokkertje.hu weboldalon, igyekezve minden egyes fontosabb momentumát rögzíteni a borkalandnak. A blogger tapasztalatait és élményeit figyelembe véve, a szabadság téri Duna Borok Kertje borlapjára azok a borok kerültek fel, melyek jó eséllyel válhatnak a mindennapi borfogyasztók kedvenceivé. Természetesen nem kizárólagosan „Kökény” ízlése határozta meg a borlap kínálatát, hiszen a felkerült borok mindegyike hazai vagy nemzetközi díjjal is büszkélkedhet.
Az összeállított borszelekció társasági megismertetésére és végigkóstolására a „Szellem a palackból”, avagy Borszerda Bornai Tiborral talk show sorozat ad lehetőséget minden borkedvelő számára. Július 22-től kezdődően, nyolc egymást követő alkalommal, minden szerdán este 18 órától rendezzük meg, könnyed, nyár esti programunkat, melynek házigazdája Bornai Tibor, aki meghívott vendégeivel beszélget az élet nagy dolgairól, mindezt a Duna Borrégió borainak kellemes társaságában. A Borszerda eseményei a www.dunaborokkertje.hu weboldalon online közvetítéssel is követhetők.
Minden Borszerda egyben a Duna Borrégió pincéi egy-egy borának, a „HÁZ BORÁNAK” bemutatására is lehetőséget ad. A „HÁZ BORÁT” a megjelentek részére maga a borász kínálja, így biztosítva a borkülönlegesség minél teljesebb és részletesebb ismertetését.
Az eseménysorozat első vendége Somló Tamás, a „HÁZ BORA” pedig a Csongrádi Kadarka 2007-es évjárata volt, melyet Bodor István borász kínált a vendégeknek. Pálfi György borász pedig egy másik különleges borral, a Munkácsy Mihály vándorkiállítás borával kedveskedett a megjelenteknek.
A megjelenteknek – köszönhetően az alkalomnak – lehetőségük volt ’Bács-Kiskun megye legjobb bora’ díjnyertes palackjait is felbontani, úgymint
• legjobb fehérbor: Font Pincészet - Cserszegi Fűszeres 2008
• legjobb rozé bor: István Borház - Cabernet Sauvignon rozé
• legjobb vörösbor: Frittmann Testvérek Kft. - Cabernet Sauvignon franc 2007
• legjobb desszert bor: Kunvin Borászati Kft. - AUREUS rajnai rizling 2006
Az eseménysorozat megnyitóján a bor és a zene is egymásra talált, hiszen Fábián Juli és Sárik Péter jazzelőadó-művészek „borimprovizációi” minden egyes bor kóstolása közben megismételhetetlen és egyszeri dallamokkal válaszoltak az ízekre, illatokra.