XIV. Cserszegi Fűszeres Országos Borverseny
Soltvadkert Város Önkormányzata, a Soltvadkerti Hegyközség, és a Duna Borrégió Szőlészek és Borászok Egyesülete megrendezi 2009. július 3-án, pénteken a XIV. CSERSZEGI FŰSZERES ORSZÁGOS BORVERSENYT.
A rendezvény házigazdája: Soltvadkert Város
A rendezvény helye: Városi Művelődési Ház, Soltvadkert
A borverseny célja: felmérni a Magyarország emblematikus fajtájává vált CSERSZEGI FŰSZERES borok minőségének alakulását, a 2008-as, valamint az előző évjáratok borászati eredményeit.
A versenyen részt vehet a forgalmi, termelői és muzeális borok kategóriájában asztali és tájbor, a meghatározott termőhelyről származó minőségi CSERSZEGI FŰSZERES, valamint a fajta szülőpárja a TRAMINI és az IRSAI OLIVÉR fajták szőlőjéből készült bor, amelyet a 2004. évi XVIII. törvényben előírtak szerint állítottak elő és kezeltek.
Forgalmi borok kategóriájában azok a borok nevezhetők, amelyeket MGSZH BMI minősítéssel palackozva, kannás kiszerelésben vagy hordós borként hoznak forgalomba.
Termelői borok kategóriájában azok a borok nevezhetők, melyek kereskedelmi forgalomban nincsenek és legalább 500 liter készlettel rendelkeznek.
Muzeális borok kategóriájában a 2005-ös, vagy az azt megelőző évjáratok borai nevezhetők.
A nevezési lap beküldési határideje:
2009. június 15.
A nevezési lapot a Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsa 6000 Kecskemét, Pf 25. címre vagy e-mail-en a kunsagiborvidek@kunsagiborvidek.axelero.net címre kérjük megküldeni.
A nevezési díj tételenként 5.000,- Ft, amelyet kérünk átutalni a Vadkert KOMSZOLG Kft. 11732181-20031103 számú bankszámlájára. A nevezési díj a minták leadásával egy időben a helyszínen is befizethető. A nevezési díj befizetését/átutalását követően számla kerül kiállításra, melyet a borversenyre nevezőnek postán megküldünk.
A verseny résztvevője tételenként 3 db 0,75 1-es vagy ennél nagyobb mintát juttasson el a verseny rendezőjének. Amennyiben az eredeti kiszerelés kisebb (0,3 vagy 0,5 1), abban az esetben 4 palack minta szükséges.
A benevezett borok mintái 2009. június 23-30-a között naponta 10-14 óra között adhatók le az alábbi helyszíneken az alábbiak szerint:
Soltvadkerti Hegyközségnél (6230 Soltvadkert, Ifjúság u. 9, tel.: 78/480-596, Somogyi László hegybíró)
BCI Szőlészeti és Borászati Kutatóintézete, Kecskemét-Miklóstelep kutatótelepén a Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsa irodájában
Az azonosíthatóság érdekében a palackokon helyezzenek el címkéket, melyen tüntessék fel a termelő nevét, címét, a termék fajtáját, termőhelyét, évjáratát. A bírálat 100 pontos bírálati rendben a VINAGORA 2000 Szabályzata szerint történik.
Az eredményeket széles körben (szakmai szervezetek, sajtó) terjesztjük, az eredmények a verseny végeztével az interneten is olvashatók lesznek a www.soltvadkert.hu valamint a www.hosting.vitae.hu/dunaborregio címen. A legjobb eredményt elért borok közül kiválasztásra kerül a TOP 12 válogatás, amely a versenyt követően külön sajtópublicitást kap.
Az ünnepélyes díjkiosztásra a Soltvadkerten szervezendő CSERSZEGI FŰSZERES konferencia keretében kerül sor.