AKTUÁLIS

Díjakat osztanak és támogatnak a Tokaji Borbarátnők

Három aktualitása is volt annak a különleges ünnepi rendezvénynek, melyet a Tokaji Borbarátnők Társasága szervezett 2009. április 17-én a II. Rákóczi Ferenc Alapfokú Nevelési és Oktatási Intézményben. Sor került a Borbarátnők által meghirdetett "Tokaj Hegyalja számomra..." című novellaíró pályázat győzteseinek járó nyeremények átadására, a "Tokaj Hegyalja számomra..." című általános iskolás rajzpályázat eredményének kihirdetésére, valamint átadásra került a Tokaji Borbarátnők V. Jótékonysági Báljának bevételéből származó háromszázezer forintos támogatás is, amelyet az idén a tokaji II. Rákóczi Ferenc Alapfokú Nevelési és Oktatási Intézmény Művészeti Alapiskolájának ítéltek oda.

A Tokaji Borbarátnők Társasága 2003-ban alakult meg azzal a szándékkal, hogy elköteleződésükkel és sajátos női szemléletmódjukkal részt vállaljanak a világörökség részét képező tokaji borvidéknek és méltán híres borainak hazai és nemzetközi elismertetésében. Az elmúlt években számos ismeretterjesztő előadást, borbemutatót tartottak, Hegyalja kincseit bemutató kiállításokat szerveztek.
Tavaly szeptemberben „Tokaj-Hegyalja számomra” címmel novellaíró pályázatot írtunk ki, hogy sokak figyelmét ráirányítsuk erre a rendkívül gazdag, mély hagyományokkal rendelkező, csodálatos adottságokat hordozó tájára. Nagy örömünkre szép számmal érkeztek a pályaművek – nyilatkozta Kulcsár Edit a Társaság elnöke, - melyeket szakzsűri értékelt.” A nyerteseknek járó díjakat a tokaji II. Rákóczi Ferenc Alapfokú Nevelési és Oktatási Intézményben adták át április 17-én.
A Tokaji Borbarátnők évente megrendezik a jótékonysági báljukat is, melynek bevételéből Tokaj-Hegyalja intézményeit, vagy rászorulókat támogatnak. Idén az összegyűlt háromszázezer forintot a tokaji II. Rákóczi Ferenc Alapfokú Nevelési és Oktatási Intézmény Művészeti Alapiskolájának ítélték oda, kiemelkedő művészeti programjaik megvalósítására. A pénzadományt az iskola igazgatója Bányai Éva vette át.
Az ünnepségen sor került az iskola tanulói részére kiírt „Tokaj-Hegyalja számomra” című gyermekrajz pályázat értékelésére és a díjak átadására is. A Borbarátnők nagy örömmel fogadták a gyermekek lelkesedését, és a kifejező, szép rajzokat, melyekből hamarosan vándorkiállítást terveznek létrehozni.

« Vissza az előző oldalra

BORIGO ONLINE - Minden jog fenntartva 2021