A barrique érlelésű reserve bort egy hattagú „csúcszsűri” választotta ki a hat legjobbnak ítélt palackos bor közül. A bírálók emellett megválasztották a legjobb kékfrankost, kadarkát és bikavért, valamint a legeredményesebb fiatal borászt, borászatot, kistermelőt és az év legjobb hordós borát is.
A kilencedik alkalommal megrendezett borvidéki borversenyre több mint 60 termelő kétszáz vörös, huszonhárom fehér és 14 rozé bort nevezett, az előzsűri azonban kilenc mintát kizárt a versenyből – mondta Kelemen Erika hegybíró. A vörösborok között a legtöbb, 49 minta kékfrankos volt, 25 merlot, 20 kadarka, 15 bikavér érkezett a zsűri elé. A hegybíró hozzátette, hogy minden eddiginél több, hatvan bíráló vett részt a zsűrizésben, köztük neves szakemberek és az év borászai címet elnyert termelők: Bock József, Frittman János, valamint az idei év borásza, Konyári János. Bodri István, a szekszárdi hegyközség elnöke szerint mindez azt jelenti, hogy Szekszárd emelkedik a hazai borászat ranglistáján. Megjegyezte, hogy a versenyen felvonultatott a 2006-os, 2007-es és 2008-as évjárat mind kiváló minőségű borokat hozott.
A csúcszsűri tagjai kiválasztották azt a bort is, amelyet 2009-ben Szekszárd város bora címre javasoltak. A tolnai megyeszékhely idén először adja át ezt a címet a szüreti fesztiválon. Az önkormányzat 500 palackot vásárol a város borából, amelyet reprezentációs célra használ majd.