LECSENGÉS


Win Win Wine

Lassan lecseng a Bormarketing Kft. körüli hiszti, mi több: lassan lecseng maga a Közösségi Bormarketing Kft (KBK) is, melynek a számára adatott, egyre szűkülő időkapuban annyi játéktere és esélye volt, mint a hintalónak az epsomi derbyn vagy a mostanság újra divatba jövő Szálasinak a főtárgyaláson.
Írta: Tompa Imre


Az mindenesetre meglepően biztató, hogy a BB és a miniszter jóváhagyását követően egyrészt beindulóban van több nagyszabású program, így a Borszerda, a fröccskampány, a Magyar Bor Mindenkor és a londoni borbemutató, azaz a KBK stábjának még a jelentős ellenszélben is sikerült pár előremutató lépést tennie. Amúgy nem is a Közösségi Bormarketing Kft. születésének, még inkább a Magyar Bormarketing Nonprofit Kft. kimúlásának története a legérdekesebb, sőt, ha az ember megpróbálja megérteni és érthetővé tenni e történetet, lehangoló iszapbirkózást lát, belterjes és egy ponton túl görcsös ásítási rohamokat provokáló huzakodás véget nem érő történetét. A vélemények egyik típusa szerint a tények makacs dolgok, és tanúságuk szerint valakik kívülről döntötték be az MBM-et, hogy ők kerüljenek a húsosfazék mellé, a vélemények másik típusa szerint az MBM bedőléséért mindenekelőtt annak ügyvezetése a felelős, megint mások szerint a Bormarketing Bizottság (BB) felkészültségével, tevékenységének dinamikájával és jogi tájékozottságával volt a gond, megint mások szerint az Agrármarketing Centrum (AMC) se fújta éppen a hátszelet az MBM jó szándékú és fiatal csapatának. Mármost tehát nem ez a történet az igazán érdekes, még csak nem is a közbeszerzési törvény, mely a hozzáértők szerint túl bürokratikus, szigorú és elvéti a célokat, vagy a bormarketing intézményi struktúrája, ahol a felek, az AMC, a BB, a KFT és az LFS mesterien tudják obstruálni egymást. Az ágazat válságjeleinek és konfliktusainak legfontosabb eleme nézetünk szerint a kooperáció hiánya. A közösségi cselekvésre való képtelenség lényeges eleme a borásztársadalom széttagoltsága, egyes szereplőinek partikularizmusa. Mert nem ám csak az állam bácsi a hibás mindig, aki elé oda lehet lökni a bort, hogy add el, wazze. Hanem például az a nem kevés termelő is, aki néha a saját számaival sincs tisztában, nemhogy valamilyen nagyobb ívű víziója lenne, vagy képes lenne arra, hogy a bizalomra és az együttműködésre bazírozzon, és ne arra fordítsa az energiáját, hogy megépítse a saját palackozóját, a sokadikat a borvidéken.
Bizalom és együttműködés, ez lenne a lényeg, és az, hogy ez institucionális, sőt kvázi hatósági formát öltsön, egy olyan borszövetség („Bortestület”) formáját, amely a minisztériumtól átvett kompetenciákkal rendelkezik. Amely borszövetség a releváns, azaz befizetőket képviselő borászati szervezeteket-szövetségeket integrálná (és nekiláthatna a borászatot körülvevő, vállalkozás-ellenes, a kreativitást és innovációt büntető bürokratikus bullshit lebontásának, ami miatt kevesebb idő marad a borra, mint a bürokráciára, és ami miatt még a muslincától is születési anyakönyvi kivonatot és repülési engedélyt kell kérni, hogy elhagyhassa a pincét). E konszenzuális szuperszervezet nemcsak rinyáló vagy anyázó borászok civil szervezete lenne, pláne nem egy szemantikailag üres gittegylet, hanem hatalom. Vannak ám jó példák, a szekszárdi új generáció a kooperáció jeleit mutatja, legutóbb Sopron borászai álltak elő a közös cselekvés intézményesített formáival. Ami, mint a szuverenitás feladása mindig, áldozatot követel, a közvetlen, rövid távú haszon elvesztésével jár, de van, aki képes ennek az áldozatnak a vállalására a tágabb közösség érdekében. Biztató jel, hogy elkezdtek egymáshoz közeledni a releváns nagyszervezetek, a Pannon, a Vindependent és az MSZBSZ, olyannyira, hogy április közepén, lapzártánkat követően a párbeszéd szándékával összeröffenek. Mintegy mellesleg közben lezajlott a legjelentősebb választás első numerája a gengszterváltás óta, amit itt, emez apolitikus lapokon csak azért hozunk szóba, mert most először profi borász is bekerül(t) a törvényhozásba, és ez tárgyunk szempontjából roppant fontos lehet. A borászok 12 pontja, bármilyen kívánság, követelés és a bor-szuper
szervezet csak a törvényhozáson keresztül tehető tényleges jogszabállyá illetve szervezetté.
Éppenséggel az egésznek, az ország legtágabb közösségének aktuális története sem szól másról, mint a részé, a borágazaté: a magyar meccs szereplőinek fel kéne adniuk nulla végösszegű játszmára irányuló stratégiájukat és új játékrend bevezetésével olyan szisztémában kéne játszaniuk, ahol mindkét fél győz (win-win). Ha pedig a borpolgári elit képes lenne a konszenzusra, akkor a legfőbb nyertes a bor lenne, win-win-wine. Ha ezt nem teszik, a helyzet ugyanaz marad, amilyen most, azaz romlani fog. A honi politikai elit ellenzékbe szoruló részének azt kéne mondania, hogy kooperálok, támogatom a jövendő kormányzati gazdaságpolitikát, már ha az a pénzügyi szigor, a következetes és kemény kiigazítások és mély, strukturális reformok útját fogja járni egy hosszú távú vízió jegyében. Ahogy az ír ellenzék tette Alan Dukes vezetésével 1987-ben, feladva a konfrontációt. Ez a döntő történelmi mozzanata volt annak, hogy a szegény, válság sújtotta, deficites, magas adók és restrikció által gyötört ír társadalom jó kis országát pár év alatt a világ legélhetőbb országai közé emelte. Ha nem így történik, a magyar bor és Magyarország nem lesz, hanem volt.


« Vissza az előző oldalra

BORIGO ONLINE - Minden jog fenntartva 2021
LECSENGÉS


Win Win Wine

Lassan lecseng a Bormarketing Kft. körüli hiszti, mi több: lassan lecseng maga a Közösségi Bormarketing Kft (KBK) is, melynek a számára adatott, egyre szűkülő időkapuban annyi játéktere és esélye volt, mint a hintalónak az epsomi derbyn vagy a mostanság újra divatba jövő Szálasinak a főtárgyaláson.
Írta: Tompa Imre


Az mindenesetre meglepően biztató, hogy a BB és a miniszter jóváhagyását követően egyrészt beindulóban van több nagyszabású program, így a Borszerda, a fröccskampány, a Magyar Bor Mindenkor és a londoni borbemutató, azaz a KBK stábjának még a jelentős ellenszélben is sikerült pár előremutató lépést tennie. Amúgy nem is a Közösségi Bormarketing Kft. születésének, még inkább a Magyar Bormarketing Nonprofit Kft. kimúlásának története a legérdekesebb, sőt, ha az ember megpróbálja megérteni és érthetővé tenni e történetet, lehangoló iszapbirkózást lát, belterjes és egy ponton túl görcsös ásítási rohamokat provokáló huzakodás véget nem érő történetét. A vélemények egyik típusa szerint a tények makacs dolgok, és tanúságuk szerint valakik kívülről döntötték be az MBM-et, hogy ők kerüljenek a húsosfazék mellé, a vélemények másik típusa szerint az MBM bedőléséért mindenekelőtt annak ügyvezetése a felelős, megint mások szerint a Bormarketing Bizottság (BB) felkészültségével, tevékenységének dinamikájával és jogi tájékozottságával volt a gond, megint mások szerint az Agrármarketing Centrum (AMC) se fújta éppen a hátszelet az MBM jó szándékú és fiatal csapatának. Mármost tehát nem ez a történet az igazán érdekes, még csak nem is a közbeszerzési törvény, mely a hozzáértők szerint túl bürokratikus, szigorú és elvéti a célokat, vagy a bormarketing intézményi struktúrája, ahol a felek, az AMC, a BB, a KFT és az LFS mesterien tudják obstruálni egymást. Az ágazat válságjeleinek és konfliktusainak legfontosabb eleme nézetünk szerint a kooperáció hiánya. A közösségi cselekvésre való képtelenség lényeges eleme a borásztársadalom széttagoltsága, egyes szereplőinek partikularizmusa. Mert nem ám csak az állam bácsi a hibás mindig, aki elé oda lehet lökni a bort, hogy add el, wazze. Hanem például az a nem kevés termelő is, aki néha a saját számaival sincs tisztában, nemhogy valamilyen nagyobb ívű víziója lenne, vagy képes lenne arra, hogy a bizalomra és az együttműködésre bazírozzon, és ne arra fordítsa az energiáját, hogy megépítse a saját palackozóját, a sokadikat a borvidéken.
Bizalom és együttműködés, ez lenne a lényeg, és az, hogy ez institucionális, sőt kvázi hatósági formát öltsön, egy olyan borszövetség („Bortestület”) formáját, amely a minisztériumtól átvett kompetenciákkal rendelkezik. Amely borszövetség a releváns, azaz befizetőket képviselő borászati szervezeteket-szövetségeket integrálná (és nekiláthatna a borászatot körülvevő, vállalkozás-ellenes, a kreativitást és innovációt büntető bürokratikus bullshit lebontásának, ami miatt kevesebb idő marad a borra, mint a bürokráciára, és ami miatt még a muslincától is születési anyakönyvi kivonatot és repülési engedélyt kell kérni, hogy elhagyhassa a pincét). E konszenzuális szuperszervezet nemcsak rinyáló vagy anyázó borászok civil szervezete lenne, pláne nem egy szemantikailag üres gittegylet, hanem hatalom. Vannak ám jó példák, a szekszárdi új generáció a kooperáció jeleit mutatja, legutóbb Sopron borászai álltak elő a közös cselekvés intézményesített formáival. Ami, mint a szuverenitás feladása mindig, áldozatot követel, a közvetlen, rövid távú haszon elvesztésével jár, de van, aki képes ennek az áldozatnak a vállalására a tágabb közösség érdekében. Biztató jel, hogy elkezdtek egymáshoz közeledni a releváns nagyszervezetek, a Pannon, a Vindependent és az MSZBSZ, olyannyira, hogy április közepén, lapzártánkat követően a párbeszéd szándékával összeröffenek. Mintegy mellesleg közben lezajlott a legjelentősebb választás első numerája a gengszterváltás óta, amit itt, emez apolitikus lapokon csak azért hozunk szóba, mert most először profi borász is bekerül(t) a törvényhozásba, és ez tárgyunk szempontjából roppant fontos lehet. A borászok 12 pontja, bármilyen kívánság, követelés és a bor-szuper
szervezet csak a törvényhozáson keresztül tehető tényleges jogszabállyá illetve szervezetté.
Éppenséggel az egésznek, az ország legtágabb közösségének aktuális története sem szól másról, mint a részé, a borágazaté: a magyar meccs szereplőinek fel kéne adniuk nulla végösszegű játszmára irányuló stratégiájukat és új játékrend bevezetésével olyan szisztémában kéne játszaniuk, ahol mindkét fél győz (win-win). Ha pedig a borpolgári elit képes lenne a konszenzusra, akkor a legfőbb nyertes a bor lenne, win-win-wine. Ha ezt nem teszik, a helyzet ugyanaz marad, amilyen most, azaz romlani fog. A honi politikai elit ellenzékbe szoruló részének azt kéne mondania, hogy kooperálok, támogatom a jövendő kormányzati gazdaságpolitikát, már ha az a pénzügyi szigor, a következetes és kemény kiigazítások és mély, strukturális reformok útját fogja járni egy hosszú távú vízió jegyében. Ahogy az ír ellenzék tette Alan Dukes vezetésével 1987-ben, feladva a konfrontációt. Ez a döntő történelmi mozzanata volt annak, hogy a szegény, válság sújtotta, deficites, magas adók és restrikció által gyötört ír társadalom jó kis országát pár év alatt a világ legélhetőbb országai közé emelte. Ha nem így történik, a magyar bor és Magyarország nem lesz, hanem volt.


« Vissza az előző oldalra