A hosszútávkóstoló magányossága

Demeter Zoli borai rendre jól szerepelnek tesztjeinken, éppen ezért a Veres Furmint gyenge pontszáma és helyezése feltűnt. Megnéztük a kontroll palackot is, és megerősítettük korábbi véleményünket. Nem hagyott nyugodni a dolog, hosszú időn keresztül motoszkált a fejemben a gondolat, hogyan lehetséges, hogy egy általam korábbról ismert, ennél sokkal többre értékelt bor most ilyen állapotot mutatott. Felmerült a levegőztetés kérdése, de az elmélet gyorsan megdőlt, az egyik palackot a teszt előtti napon, a kontrollpalackot pedig a teszt után bontottuk. Biztosan túl gyors volt a teszt! Ez sem jött be, hiszen a téma ismert volt, már szervezésekor figyeltünk arra, hogy egy bizottság kevesebb tételt kapjon (25), így lassabban, nyugodtabban haladtunk, kifejezetten hosszú időt szántunk egy borra. Ha a nyolc-tíz perc nem elég, akkor mennyi kellene? Egyrészről sokkal több, másrészről sokkal kevesebb is elég kellene legyen!
Ha igazán komoly leírást akarunk alkotni egy tételről, olyat, hogy az alapján egy értő fogyasztó számára íz- és fényképként megjelenjen a bor, azt nem lehet elintézni tíz perc alatt. Meg kell nézni kibontás után rögtön, aztán óránként, utána pedig félnaponta, amíg „a készlet tart”. Így a lehető legpontosabb képet kapjuk a bor pillanatnyi állapotáról, jó prognózist kapunk a bor jövőjéről. Másrészről, ha egy bor egy szemvillanás alatt nem vésődik be egy tesztelő agyába, esélye sincs, hogy kiemelkedő helyezést érjen el.
Tovább fűzve a gondolatot, akár arra az eredményre juthatnánk, hogy a jó minőségű, száraz tokaji boroknak nincs helye borversenyeken, teszteken, lehet, hogy ezeket a borokat más módszerrel kellene vizsgálni. Vakon, még hosszabb időt szánva rá, feljegyezve a bor átalakulását szinte óráról órára..
A Veres Furminttal én ezt tettem. Nem vakon, de újrakóstoltam egy palackot a pincémből. Az eredmény teljesen más lett, és ezért is ugyanúgy vállalom a felelősséget. Félreértés ne essék, ez itt most nem a szerecsen mosdatásának az esete. Azt kívánom illusztrálni, hogy ugyanaz a bor más momentumban, más ízkörnyezetben teljesen más arcát mutatja. Egzakt tudomány a borbírálat, a fentebb felvázolt tényezők csupán a bizonytalansági faktort képezik, melyek megnehezítik a bíráló életét, viszont ez az élet ettől (is) szép! Álljanak itt tehát feljegyzéseim időrendben:
Kinyitáskor, pincehőmérsékleten: finom vanília, lágy mineralitás. Kissé savhangsúlyos szerkezet, megbújó díszítőelemekkel – lágy vegetalitás, vaníliával, közepesnél rövidebb lecsengéssel. 1 óra szellőztetés után: kissé erőteljesebben jelentkező illat, melyben a vanília és a sós jelleg mögött kis szőlővirágos komponens is mutatkozik. Szájban még mindig kissé lapos, de érzik, hogy lassan kezd nyílni. 2 óra szellőztetés után: az illat tovább kerekedik, de ízében nem akar javulni. 3 óra: új pohárral próbálom! Eddig ISO kóstolópohárból néztem, de áttöltöm Riedel Vinum Bordeaux-ba. Változik, illatában teltebb, ízében is nyílik. Virágos ízek finom vaníliás réteggel, jó savakkal, mineralitással. Jó úton vagyok! 4-8 óra: nincs változás.
12 óra: Illatában és ízében egyaránt összerendeződött, de a savak kilógnak, várhatóan holnapra ez is rendben lesz 24 óra: Nyomokban érezhető azt a tejes jelleget, amiről a tesztben írtam, de korántsem olyan mértékben, mint ott. Teljesen más bor, mint kibontáskor. Nagyon jót tett neki ez a kis oxidálódás. A savak nem annyira markánsak, egyensúlyt érzek, visszafogott díszítéssel. 48 óra: Teljesen rendben van! Illatában újra vanília, kiegészítő mineralitással. Szájban rendezett, viszonylag magas alkohollal, savval, jó beltartalommal. Ízében is megjelenik az illat alapján várt vanília, virágosság, ásványosság. A tejes jelleg nyomokban sem érezhető, eltűnt, akár a vegetális nüansz. Jó bor ez kérem, csak ki kell várni!

Ha van rá időnk.

Bálint László