AKTUÁLIS

Chateau Koch, avagy perpetum mobile Diósviszlón

Vagyis örökmozgó – ez jutott eszünkbe elsőre Koch Csabáról, amikor hírét vettük, hogy villányi, pontosabban diósviszlói birtokán megint valami nagy dobásra készül. 2018-ban írtunk először erről a projektről, abból az alkalomból, hogy abban az évben, ez, a Koch Csaba/Vin-Art névre hallgató pincészet lett az ÉV MEGLEPETÉSE magazinunk éves TOP100-as összefoglalójában. Azóta eltelt öt év, a pincészet pedig lassan úgy dimenzióba lép.
Írta: Bányai Gábor Botond

„A Vin-Art pincészetet több mint tíz éve alapította Koch Csaba, mert úgy érezte, újabb kihívás számára a komoly, nagytestű vörösborok készítése. A borotaihoz képest kisebb léptékben gondolkodott, és ehhez azóta is tartja magát. A korábban elhanyagolt nagyharsányi pincét gyönyörűen felújította, eredeti állapotba hozta, itt készülnek a borok 2010 óta.” – írtuk annak a cikknek a bevezetőjében, és egy dolog már biztosan nem igaz: a kisebb lépték… Mert az akkor mintegy tíz hektár terület azóta 67 (igen, nem tévedés…) hektárra hízott, amiből 35 hektár már termő, vagy telepített szőlő, további 20-25 vár telepítésre, a maradék pedig erdő marad. A birtok ugyanott van, mint korábban, a borvidék nyugati csücskében, a diószviszlói határban, az Imre-völgyben (A dűlő egyelőre nem szerepel a borvidék nevesített dűlői között, de azt gondoljuk, hogy kellene…). A területek keleti és délkeleti tájolásúak, a csapadék- és vízháztartás pedig kitűnő. Hogy mennyire, azt jól mutatja, hogy a már a BORIGO ezen és előző számának hordóminta riportjaiban is sűrűn emlegetett, évi 3-400 mm-es aszálynak itt nyoma sem volt, egyes mérési zugokban 950(!!) mm volt a 2022-es csapadék, ami egészen hihetetlennek tűnik. Ebben az összefüggésben Koch Csaba különösen elégedett lehet, hiszen 2021-ben és 2022-ben is tíz-tíz hektárt telepített az említett birtokon, és mint tudjuk, az új telepítések egyik kulcsa a víz.

A 2010-es döntés – miszerint a borotai birtok mellé villányit is alapít – arról szólt, hogy nagyobb mennyiségben előállított hajós-bajai borok mellett legyen egy csúcsboros játszótere is. (Nem mellékesen a 2000-es években rendszeresen bekövetkezett alföldi fagykár is erre sarkallta.) A cél egy „garázsborászat” volt, ahonnan 5-10 hektárról csúcsborok kerülnek ki, hiszen a villányi (diószviszlói) termőhely erre maximálisan predesztinál. Nos, azóta tíz sikeres évjárat van a Vin-Art mögött, az örökmozgó Koch Csaba pedig láthatóan képtelen kihagyni a ziccert: A koncepciót árnyalva, továbbra is csúcsminőségre törekedve szeretne hatékonyan termelni, amelyben segítségére vannak a villányi viszonylatban magasan fekvő (250-300 méter), és remek vízellátottságú területek, valamint az általa fejlesztett lomb menedzsment. Ahogy minden tevékenységében, úgy ezen a termőhelyen is szem előtt tartja az esetleges biogazdálkodást, de konkrétumokról még folyik a gondolkodás. Mindenesetre az egytömbös birtoktest csábít a megvalósításra.

A birtok kibővítése, több lépcsőben, de elég gyorsan történt. Egy bő hét hektáros, jó korban lévő területet vásárolt egy nagy borvidéki szereplőtől, illetve parlagokat szerzett meg, amit egy egytagban lévő, mint már említettük, 67 hektáros chateau-szerű birtokká fejleszt.

De hol itt a maga a chateau? – kérdezheti a figyelmes olvasó… Mint abban a 2018-as riportban is írtuk, a borászat a nagyharsányi Kolónia egyik gyönyörűen felújított présházába vette be magát több mint tíz évvel ezelőtt, és manapság is ebben az épületben készül az a bizonyos cca. 50 000 palack évente. A megnövekedett területek persze más feldolgozási léptéket is kívánnak, Koch Csaba pedig nem teketóriázik: A birtok alsó részében már épül az impozáns méretű új feldolgozó épület, amely a tervezett, akár 400 ezer palackig is felkúszó termelést képes kiszolgálni. A technológia természetesen a lehető legmodernebb lesz, de ebből még kevés látszik a 2023 tavaszán csak szerkezetkész, de a szüretre elkészülő épület kapcsán. Az viszont igen, hogy ilyen természeti környezetben, ebben a koncepcióban nem sok villányi pincészet dolgozik, ez pedig a borturista számára is vonzó célpont lehet. Éppen ezért a borászati épület felett-mellett kóstolóterem is épül, ahonnan a látogató páratlan panorámában gyönyörködve kóstolhatja a – csúcsborokat.

Merthogy a csúcsborok készítése természetesen nem sikkad el továbbra sem. Már korábbi riportjainkban is érintettük a villányi pincészet 899-es sorozatát, ezek a borok a legmagasabb csúcskategóriát képviselik. (Egyik példányuk e számunk tesztjeiben is szerepel). Már a név is beszédes, hiszen egy 225 literes kishordóból 300 palack tud készülni, vagyis a 899-es borok minden esetben a három legjobb kishordó termését hordozzák, éppen ennyi palackkal megjelenve. Csak akkor készülnek, amikor arra egyetlen fajtából megvan a tökéletes alapanyag és a tökéletes érleltség.

A címben azt írtuk, hogy perpetum mobile, vagyis örökmozgó, és ez nem véletlen. Az a megalkuvást nem tűrő fókusz, ami Koch Csabát jellemezi, egészen elképesztő. Egyszerre az egyik legkönnyebb és legnehezebb interjú alany: Mindenre adekvát, összefüggő és pontos választ ad, ugyanakkor akár Borotán, akár Villányban járunk, ezeket a válaszokat rendszeresen megszakítják a hosszabb kihagyások, ugyanis mindenhol, mindig, minden apróságot észrevesz, javít és javíttat, legyen az csak egy szarvas által megrongált végoszlop, egy rosszul lekötözött szőlővessző, vagy egy gaz a borászat tövében. Ez utóbbi a kedvenc képkivágásunk is (ami megvan, de nem közöljük le…): A Kolónián lévő régi pince tövében, négy (azaz 4) kis gazocska nőtt ki a fugák közül, az érkezéskor pedig Csaba első dolga az volt, hogy kihúzgálta őket. Ez a kép a Koch Csaba pincészetek sikerességének tankönyvi ábrázolása.

Ha pedig már ott jártunk, meg is kóstoltunk három 2022-es tartálymintát, minthogy a hordós érlelés még nem kezdődött meg.

Cabernet Franc 2022
Mély, elképesztően intenzív, szinte fekete megjelenés lilás széllel. Illata áradó, tömör és tömény koncentrációja a szedernek, áfonyának, feketecseresznyének. Ragyogó savakat mutat a kortyban, vagány gyümölcstanninokat, feszes, elegáns struktúrát. A gyümölcs szájban is áradó. Precíz, nem túlérett, mégis harapható, szájbetöltő bor hatalmas potenciállal. *****

Merlot 2022
Döbbenetes megjelenés, szinte fekete bor lilás árnyalattal. Illata lassabban bomló, de kicsit várva feltűnik a fajtajelleg, a gyümölcs tömör és tulajdonképpen határtalan: szederszörp, meggy. Szájban is a merlot jellege tűnik fel azonnal, savszerkezete lendületes, tanninja határozott, de nem túlzó, a bor precíz szerkezetű. A korty második felében egy krétás-meszes termőhelyi jeggyel zár. *****

Cabernet Sauvignon 2022
Fekete bor vékony lilás széllel. Illata annyira sauvignon, amennyire fizikailag lehetséges: tömény meggy és szeder egy nagy adag frissen őrölt feketeborssal. Ezzel együtt az alapanyag érett, de semmiképp sem túlérett, savai a fajtának megfelelően élénkek, tanninja markáns, nem puha, de ott van a határán. Elképesztő direkt feketegyümölcs-bomba, feszes szerkezet. Végtelen hossz. Fiatal, vagány, nagyon potens. *****

« Vissza az előző oldalra

BORIGO ONLINE - Minden jog fenntartva 2021