AKTUÁLIS

Borkonferencia 2021

Október 21-én rendezik meg a 9. Borkonferenciát a budapesti New York Palotában. Az előzetes híradásokban már lehetett izgalmas témákról olvasni, ám most közzétették a részletes programot is. De mi köze a konferenciának Jeff Bezoshoz vagy Francis Ford Coppolához?
Írta: Borigo

Érdekes a program, komoly nevek szerepelnek az előadók listáján, illetve az is már első pillantásra látszik, hogy a szervezők igyekeznek újdonságokat behozni, kóstolós programot is szervezni és minél inkább bevonni a hallgatóságot is az eseményekbe: arra ösztönzik a konferencia résztvevőit és az érdeklődőket, hogy hallassák a hangjukat.
Közelebbről a programról: az agrárminisztérium minden bizonnyal húsbavágó bejelentésekkel érkezik a pályázati lehetőségekkel kapcsolatban, de Gilvesy Róbert jóvoltából hallhatunk majd olyan fontos trendekről, mint a vulkanikus borok, vagy Miklós Csabitól olyan aktualitásokról, amelyek a covid alatti válságkezeléssel és értékesítéssel függenek össze. Online előadás formájában ott lesz a Francis Ford Coppolát és Jeff Bezost is a korábbi partnerei között tudó Paul Mabray, a Pix.wine alapítója (aki a jövőbe enged majd bepillantást), illetve Elizabeth Gabay MW is, aki a rozé borok forradalmáról beszél majd nemzetközi összehasonlításban.

Nagy érdeklődés előzi meg a Rozé Masterclasst, amelynek keretein belül Fiáth Attila (nemzetközi borakadémikus, egyetemi tanár, a TOP 100 magyar bor idei zsűrijének elnöke) és három fiatal magyar borász - Konyári Borbála, Frittmann Péter és Sebestyén Csaba - segítségével a résztvevők áttekinthetik és „megkóstolhatják” a hazai viszonyokat is.

Hallhatnak a résztvevők a Törleyt is tulajdonló társaság, a Henkell-Freixenet akvizíciójáról is és két kerekasztal-beszélgetésbe is bekapcsolódhatnak. A „Borászat, mint befektetés hazánkban” témájú kerekasztalt Bánlaki D. Stella, a Forbes főmunkatársa vezeti, aki a gazdasági élet olyan vezető szereplőivel beszélget majd, mint Csányi Attila (vezérigazgató, Bonafarm Csoport), Márton Péter (igazgatósági tag, Capital Consulting Zrt.; tulajdonos, Márton Birtok), Váradi József (vezérigazgató, Wizz Air; tulajdonos, Juliet Victor) és Vinnai Balázs (elnöki főtanácsadó, vezető testületi tag, Magyar Bankholding Zrt.; befektető).
A másik beszélgetés „Az édesborok jövője a világban – Tokaj” témakörét boncolgatja majd olyan szakavatott véleményvezérekkel, mint Áts Károly (Grand Tokaj Zrt, Borászok Borásza 2020), Demeter Endre (DemeterVin), Kutas István (kommunikációs szakember, borgyűjtő) és Litauszki Zsolt (kreatívséf, BDPST Group.

A Budapesten, a New York Palotában megrendezendő esemény részletes elérhető a www.borkonferencia.hu oldalon.

« Vissza az előző oldalra

BORIGO ONLINE - Minden jog fenntartva 2021