AKTUÁLIS

Nem csak versenyelőny

A Gróf Degenfeld Szőlőbirtok az egyik legrégebben bio művelést folytató birtok Magyarországon, ezért Tokajban járva természetes volt, hogy egyik fő témánkhoz (is) kötődve ezt a témát járjuk körül a birtok kulcsembereivel. Tóth Máté birtokigazgatóval, Varkoly István szőlésszel és Sulyok Balázs borásszal természetesen pár szamorodnit is megkóstoltunk…
Írta: Bányai Gábor Botond

Az organikus gondolatot a birtok tulajdonosai (Degenfeld Mária Grófnő és német férje) vetették fel először még 2008-ban, külföldi példák nyomán. Már akkor látszott, hogy ez egy hosszas folyamat lesz, de a trendet helyesen megérezve, a tulajdonos teljes támogatását élvezve a birtok megkezdte a lassú átalakítást. Szaktanácsadóként is német szakemberek (Frank John és Uwe Hofmann) kezdtek bedolgozni, az első három évben rendszeres látogatóként segítették a szőlőbirtokot. Az első ütem tehát már 2009-ben megkezdődött hét hektáron, majd évente haladva 2012-re a teljes, 35 hektáros birtoktest átállt bio művelésre. 2017-re történt meg a Biokontroll Hungária általi certifikáció, amelynek nyomán a pincészet immár bio borokat hozhatott forgalomba, elsőként a friss birtokborokat. 2018-tól már a dűlős száraz borok, 2019-es évjárattól a kései szüretelésű Fortissimo, de már a szamorodnik és az aszúk tekintetében is készülnek ilyen tételek.

Tóth Máté, Varkoly István, Sulyok Balázs

A bio művelés kapcsán az első gondolat mindig annak pénzügyi vonzata, pedig Varkoly István szerint ennél sokkal fontosabb a humán oldal. A bio művelés színvonalához a szőlészeti csapat minősége és elkötelezettsége tesz hozzá a legtöbbet, hiszen az elemi kénnel, rézzel, valamint növénykondicionáló szerekkel történő védekezést hetente, tíznaponta meg kell újítani, ha esik, ha fúj, akár hétvégén is dolgozva. Ezen kívül a legnagyobb kihívás egy bio szőlész számára a soraljak tisztántartása, hiszen a gyomirtó szóba sem kerülhet. A sorközök egyébként is nagyon fontosak, ezért hosszú évek kísérletezése során kialakult az a növénytakaró összetétel, amely minden második sorba kerül elvetésre. Az esztétika mellett (májustól szeptemberig gyönyörű, virágos rétet mutat a birtok) véd az erózió ellen, megköti a nitrogént, lazítja a talajt, bevonzza a hasznos rovarokat, év végén pedig a szervesanyag ott marad, és újra táplálja a talajt. A lombfal minden pillanatban szellősen tartását immár géppel végzik, illetve a szőlőmoly ellen is megvan a hatékony védekezés, a kártevő női feromonjának a kijuttatása.

Nagy kihívás elé állítja a bio szőlészkedést a klímaváltozás is, hiszen az növeli az extrémitásokat, a csapadékeloszlás sokkal rosszabbá válik. A klímaváltozás a gombabetegségek és az eddig ismeretlen kártevők megjelenésén túl például a feketerothadás kérdésével is összefügg, hiszen ez ellen még csak keresi a világ a hatékonyan használható bio ellenszert. 2010, 2014 és kisebb részben 2016 után a 2020 volt e tekintetben különösen nehéz.

A borászatban jelenleg a bio és nem bio tételek különválasztása, külön kezelése gördülékenyen zajlik A fizikai elkülönítésen túl a kén menedzsmentben és az egyes engedélyezett szerek használatában van eltérés, illetve a palackozások időpontjának elválasztásában. Sulyok Balázs szerint a kén menedzsment nem igazi probléma, hiszen az összes tételnél alacsonyan tartják a ként, gyakorlatilag bármelyik tételük beleférne a bio minősítésbe. Minden évjárat minden tételét külön-külön kell engedélyeztetni a Biokontroll Hungáriával, így a feldolgozás kezdetétől a palackozásig minden lépést ellenőriznek.
Tóth Máté birtokigazgató szerint nagyon szerencsés a birtok azzal, hogy már több mint egy évtizede megkezdte ezt a munkát, hiszen a világ arrafelé halad, hogy a bio élelmiszerek lesznek az elvárt termékek (Ausztriában már az eladott élelmiszer egynegyede az). Ez pedig azt jelenti, hogy nem a bio fog versenyelőnyt jelenteni, hanem a hagyományos élelmiszer kerül versenyhátrányba, ez például már most is látszik – leginkább a skandináv országok borpiaci igényein.

A riport során megkóstoltunk párat a 2020-as hordómintákból és párat az utolsó évek szamarodniai közül. A hordómintákat a BORIGO szokásos csillagozásával jelöltük, a nem vakon kóstolt, de már letöltött szamorodnikat tól-ig pontokkal, a Borfolióban vakteszten szereplő 2017-est pedig az ott kapott egzakt pontszámmal.

Hárslevelű Organic 2020
Közepes citromsárga megjelenés, friss citrusokkal teli illat, amelyet a fajtára jellemző virágosság, kevés gyógynövény, kamilla vezet. Szájban lendületes savakat és érdekes sósságot kapunk elsőre, a citrusosság lép be másodjára, de van zöldalma és egres is. A virágos parfümösség érdekes módon a vége felé kerül elő. 4++

Muscat Blanc Organic 2020
Világos citromsárga színvilág, lendületes, fajtajelleges illat, vagány, fiatalos déligyümölcsösség, parfümös virágosság, almák és fűszerek. Szájban kifejezetten lendületes savszerkezet, vibráló, feszes szerkezet sok citrussal, szép zöldalmával, érintésnyi édességgel, ami alig tűnik fel a remek savak mellett. Hosszú, sós lecsengés. ****++

Szamorodni Organic 2020
Tartályminta még, 125 gramm. Világos citromsárga szín, még nem tükrös. Illatában a botritisz jelenik meg elsőként, mellé karakteres őszibarackos jegyek mutatkoznak kevés déligyümölccsel kiegészülve. Szájban áradó savak és áradó gyümölcs, tökéletes egyensúlyban a közepesnél nagyobb édességgel. Szép fenolosságot mutat, de kesernye nélkül. Szájbetöltő gyümölcs, harapható szerkezet. Gyönyörű. ****/*****

Muskotály Szamorodni 2018
Hordóminta, 110 gramm. Közepesen élénk illat, benne a gyógynövény az első jegy, mellette a hordófűszer tűnik fel, a fajta csak érintésnyi módon. Kóstolva lágy, barátságos szerkezet, déligyümölcs, kukorica, valamint toast és sósság. ****+

Hárslevelű Szamorodni 2018
Hordóminta, 120 gramm. Világos aranysárga szín, azonnal fellépő főtt kukorica és déligyümölcs, keleti fűszerek, hordófűszer, érintésnyi sótlan földimogyoró. Szájban kedves édességet kapunk, karakteres botritiszt, finom kis sósságot, agyagos érintést. Savai barátságosak, hordója finom. ****++

89-90 Gróf Degenfeld
Édes Szamorodni 2018
Hordóválogatás, letöltött tétel, 90% hárs, 10% furmint, 130 gramm. Világos aranysárga színvilág, nagyon szépen iskolázott illat finom barackkal, nagyon elegáns botritisszel, alig detektálható hordóhatással, pici pézsmás-férfiparfümösséggel, komoly botritisszel. Savszerkezete lendületes, hordóhatása karakteres, de finom szerkezetű, sósság is arányos. Gyümölcsössége arányos, a bor fiatal, de nagyon potens.

86-88 Gróf Degenfeld
Édes Szamorodni 2017
98 gramm. Világos aranysárga szín, a botritiszt kevésbé, a töppedt és túlérett jegyeket, valamint a virágokat, a zöldfűszereket, a hordóvaníliát és a pozitív vegetalitást inkább megmutató illat. Szájban lendületes, pici csersavat is mutat, penge gyümölcsösséget, sós lecsengést. Remek gasztróbor.

89 Gróf Degenfeld
Édes Szamorodni Selection 2017
Közepes citrom szín. Friss illat mentával és zöldfűszerekkel, édes fehér húsú gyümölcsökkel és kevés ánizzsal, fehér virágokkal a háttérben. Kóstolva közepes test, elegáns és légies savszerkezet, az ízképben a virágos könnyedség az első ami az eszünkbe jut, mögötte érett alma, körte és kajszi. Közepesnél hosszabb lecsengés, elegáns, tetszetős.(ED)

89-90 Gróf Degenfeld
Édes Szamorodni 2016
127 gramm. Világos aranysárga színvilág, érett, áradó déligyümölcsösség és őszibarack, vibráló, nem kevés botritisz, sűrű textúra már orrban is, édes ígéret. Ez utóbbit meg is kapjuk, savszerkezete viszont annyira vibráló, hogy a bor arányai így is tökéletesek. Rendkívül gazdag, a hordó szerkezeti és ízhatásait még megmutató, de azokat szépen beépített bor, rendkívüli édes-sós játékkal a végén. Remek.

« Vissza az előző oldalra

BORIGO ONLINE - Minden jog fenntartva 2021