AKTUÁLIS

Megújul a Balatoni Borok Versenye

A Balatoni Borok Versenye  2021-ben új fejezethez érkezik: június 11-én a Balatoni Szövetség megújult formában rendezi meg a Balaton borrégió egyik legrangosabb szakmai eseményét a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programmal együttműködésben.
Írta: Borigo

A presztízsértékű Balatoni Borok Versenyét idén tizennyolcadik alkalommal rendezik meg június második hétvégéjén, méghozzá megújult köntösben: az esemény ebben az évben friss arculattal, új zsűritagokkal kiegészülve és új zsűrielnökkel indul útjára a VEB 2023 EKF programnak köszönhetően.

„Mindannyian tudjuk, hogy a Balaton régió borai a világon a legjobbak, de kevés az, hogy mi tudjuk, ezt meg is szeretnénk mutatni a világnak. Az Európa Kulturális Fővárosa program erre kiváló lehetőséget teremt” – mondta el Navracsics Tibor, az VEB 2023 EKF program megvalósításáért felelős kormánybiztos.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere elmondta, hogy évekkel ezelőtt fogalmazták meg az Európa Kulturális Fővárosa program pályázatának terveit és részleteit a Balatoni Szövetség és a Balaton-parti polgármesterek bevonásával. Akkor is egyetértettünk abban, hogy Veszprémnek és a Balatonnak közösen kell formálnia a régiót. Az akkor megálmodott terveket most kezdjük el megvalósítani. Továbbra is azt keressük, ami összeköt bennünket, ami tovább építi a térséget, a közösséget.

A bíráló bizottság elnöke dr. Mészáros Gabriella, a Borkollégium alapítója, nemzetközi borakadémikus lesz, a bizottságokban pedig a borászokon kívül borászati szakírók és borakadémikusok is részt vesznek majd. Ők lesznek azok, akik kiválasztják a Balaton legjobb fehér, vörös, rozé, desszert és pezsgő-, illetve gyöngyöző borát. Dr. Mészáros Gabriella hangsúlyozta, hogy „…a Balaton borrégió jelentősége nagyobb, mint gondolnánk, az ilyen kiegyensúlyozott, magas minőségű száraz fehérborokra fel kell hívni a borvilág figyelmét. Ne uniformizált egyen-borokat állítsunk elő, hanem mutassuk meg egyediségünket kifogástalan minőségben. Bár kicsik vagyunk a terület szempontjából, de nagyok vagyunk az adottságainkat tekintve.”

A borversenyt szervező Balatoni Szövetség több mint egy évszázada lát el érdekképviseleti feladatokat és segíti a térség gazdasági megerősödését a balatoni kiemelt üdülőkörzet területén. Lombár Gábor, a Balatoni Szövetség elnöke elmondta, hogy a Balatoni Szövetségnek 80 tagja van, a tervek szerint hamarosan Veszprém is állandó tagjává válik és a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program¬mal való együttműködéssel kiteljesedik és nagyobb láthatóságot kap a rendezvény.

A Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programmal való együttműködés kereté-ben a Balatoni Borok Versenyén, az ott legjobban szerepelt borok közül választják ki az Euró¬pa Kulturális Fővárosa program, valamint Veszprém város borát is az elkövetkező három évben.

Mészáros Zoltán, a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programfejlesztési főtanácsadója a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az EKF bora kiválasztásában társadalmi zsűri vesz részt, tagja lesz többek között a veszprémi kötődésű Freund Tamás, professzor és Miklósa Erika, operaénekes. A Balatoni Borok Versenye díjazott borait a veszprémi Rozé, Rizling és Jazz Napokon külön standon lehet majd megkóstolni augusztus 11-22. között.

« Vissza az előző oldalra

BORIGO ONLINE - Minden jog fenntartva 2021