AKTUÁLIS

Elhunyt Szeremley Huba

2021. május 15-én elhunyt Szeremley Huba, aki az egyik olyan ember volt, aki már a kezdetek során végérvényesen rajta hagyta keze nyomát az éppen újraéledő magyar borászaton. Kalandos életút után visszavonultan halt meg 81 éves korában.
Írta: Bányai Gábor Botond

Már a kilencvenes évek végén az egyik leggyakrabban emlegetett borász név volt a Szeremley. Azon túl, hogy Badacsonyba új életet lehelt a külföldről visszatelepedett Szeremley Huba, ő messzebb látott, nagyobb távlatokat nyitott. Szürkemarhákat nevelt, a Badacsony hegyen éttermet nyitott, és elsőként kezdett bele egyfajta bio üzem létrehozásába. Minden lépése követőkre talált, a magyar borász társadalom pedig azonnal befogadta, alapítója volt így a Pannon Bormíves Céhnek.

Szeremely Huba legenda volt, hasonló, mint Gál Tibor, csak másképp. Körüllengte a titokzatosság, amely nyilván a repülőgépes szöktetési sztoriból indult ki, de külföldi üzleteiről is sok történet keringett. Hihetetlen ötletember volt, tagadhatatlan, hogy ezeket nehezen vitte végig, nagyon gyorsan rábízta azokat egy-egy megfelelőnek tartott emberre.

Így lett ez a borászattal is: Fölföldi Béla sok évtizedes igazgatója volt a birtoknak, később fia, Szeremely László vitte tovább az örökséget. A BORIGO már 5. számában interjút készített vele, hiszen megkerülhetetlen jelenség volt. Akkor ömlött belőle a panasz, a földkérdés, a Balaton-felvidék helyzete miatt. Sosem fogjuk megtudni, hogy a hegy azóta bekövetkezett fejlődéséről mi volt a véleménye.

A BORIGO egy 1997-es Szeremley Rajnai Rizling megbontásával emlékezett rá. Tökéletes.

« Vissza az előző oldalra

BORIGO ONLINE - Minden jog fenntartva 2021