AKTUÁLIS

Whisky Show 2016

Immáron hatodik alkalommal rendezik meg a világszerte népszerű whisky bemutatók magyarországi változatát, a Whisky Show-t. 2016. október 28-29-én, pénteken és szombaton a Corinthia Hotel Budapest ad otthont a rendezvénynek, ahol mintegy 300 különböző whiskyt és érlelt párlatot lehet megkóstolni. .
Írta: Borigo

A Whisky Show-hoz hasonló bemutatóknak külföldön már nagy hagyománya van. Az immár hagyományossá vált hazai rendezvényen éppen úgy elérhetőek lesznek a legismertebb kevert, azaz blended whiskyk, mint a skót maláta whiskyk, márkás ír whiskey-k, az amerikai Bourbon, Tennessee, kukorica és rozs whiskey-k, valamint különféle minőségi whiskyk Kanadából, Japánból, sőt Tajvanról! A nagy és ismert márkák mellett találkozhatunk igazi kuriózumnak számító tételekkel is, többek között a Glenfarclas, a BenRiach, a Glenfiddich, a Nikka, vagy a Woodford lepárlók különlegességeivel és történeteivel.

A Skóciából, Japánból, Tajvanról, az Egyesült Államokból és Írországból érkezett szakértők személyesen kóstoltatják az aranysárga színű „élet vizét”. A rendezvény keretében 7 különteremben közel 30 ültetett előadás (ún. Master Class szeminárium) is megrendezésre kerül különböző témákban.
A Whisky Show elengedhetetlen kelléke a skót dudások felvonulása, de idén is lesz Whisky Koktél-Verseny. A Food & Drink teremben szendvicsek, ételkülönlegességek, speciális espresso és filterkávék, tea, csokoládé, kézműves sör is elérhető.

A teljes kiállítói lista, illetve a részletes program és a szemináriumok témái, beosztása megtekinthető a Whisky Show honlapján: www.whisky-show.hu, további információ: http://borigo.hu/programok/00276/whisky-show-2016.

« Vissza az előző oldalra

BORIGO ONLINE - Minden jog fenntartva 2021