AKTUÁLIS

A Füleky Pincészet a világ legjobb ipari épülete

Megnyerte a bodrogkeresztúri Füleky Pincészet az ArchDaily közönségszavazását, így 2010 után a 2011-es év legjobb ipari épülete is magyar. Ráadásul a Laposa Pincészet után újra borászati épület hozta el a díjat, így nemcsak az építészet hírnevét öregbíti az internetes szavazók összefogásából származó elismerés.

Az Építész Stúdió munkatársai, Félix Zsolt és Fialovszky Tamás tervezte épület egyetlen magyarországiként jutott a finalisták közé az ArchDaily, a világ legnépszerűbb építészeti magazinja második alkalommal rendezett Év épülete szavazásán. A lap a publikált építészeti alkotások közül válogatva tett közzé öt-öt épületből álló szelekciót 14 kategóriában – a Fülekyt az Ipari Építészet kategóriában jelölték. A végeredményről internetes közönségszavazás döntött, amelyen több mint 65 ezer voks érkezett.

Erhardt Gyula fotója

Fialovszky Tamás a hg.hu portálnak azt mondta: őszintén meglepte őket a nagyon erős mezőnyben aratott győzelem, de az irodának nagyon jólesik a támogatás és a szinte nemzeti léptékű összefogás. „Nem nagy épületről van szó, de kedves történet ez mindannyiunk számára, így már a Kőszövetség elismerése is meglepett minket” – mondta Fialovszky. (A Magyar Kőszövetség és a Magyar Építész Kamara tavaly ismerte el az épületet a Természetes Kő az Építészetben 2011 díjával.) Az építész szerint különösen izgalmas, hogy zsinórban egymás után már a második hasonló funkciójú épület arat győzelmet, mert ez talán felhívja a figyelmet a magyar borászatok építészetére – hiszen ezen a területen van mit mutatnunk az elmúlt húsz évből.

A BORIGO csapata és olvasóink nevében is gratulálunk mind a tervezőknek, mind a szívünkhöz oly közel álló borvidéknek és persze a Füleky Pincészetnek az elismeréshez!

Forrásunk ezúttal a www.hg.hu portál volt.

« Vissza az előző oldalra

BORIGO ONLINE - Minden jog fenntartva 2021