AKTUÁLIS

Megint magyar lehet az év legjobb ipari épülete

Bejutott a döntőbe a Füleky Borászat bodrogkeresztúri épülete a világ leglátogatottabb építészeti portálja, az ArchDaily Év Épülete 2011 című versenyén. Ha a közönségszavazáson győz az Építész Stúdió tervezte épület, akkor sorban ez lesz a második év, amikor magyar borászat nyeri az Ipari Építészet kategóriát. Ehhez viszont szavazni kell!

Tavaly ugyanis a Laposa Pincészet épülete, Kis Péter és Molnár Bea munkája jutott be az öt finalista közé, és aztán hozta el sikerrel az első díjat. Akárcsak a Laposát, a Füleky Borászat épületét is kedvezően fogadta itthon a kritika és a nagyközönség is.

Az ArchDaily idén második alkalommal rendez közönségszavazást azokról az épületekről, amelyeket az elmúlt évben bemutatott. A mezőny természetesen igen erős, hiszen a világ leglátogatottabb építészeti magazinjáról van szó. Az Ipari Építészet kategóriában a Füleky Borászat épülete riválisai: a Metal Foundation avilési székháza ([baragaño] építésziroda), a McLaren Gyártóközpont az angliai Wokingban (Foster + Partners), a Marmelo Mill olivaolaj-malom Portugáliában (Ricardo Bak Gordon), valamint a Világépítészeti Fesztivál egyik díját már elnyert barcelonai szennyvíztisztító központ (Batlle & Roig Architects).

A Füleky Borászat egyetlen magyar épületként elért döntős helyezése azért is imponáló, mert ezzel olyan épületekkel került egy szintre, mint Zaha Hadid guangzhou-i operaháza, az izlandi Harpa Koncertterem, a MIMA építésziroda lakóháza, Steven Holl biarritzi múzeuma, vagy a londoni olimpia úszócsarnoka.

Erhardt Gyula fotója

A Félix Zsolt és Fialovszky Tamás (Építész Stúdió) kezét dicsérő épület eredetileg másként indult, a kezdeti terveket azonban felülírta, hogy a helyszínen álló, egyszerű kockaházról kiderült: kőből rakott, évszázados falakat rejt. Az építészek ezért belekomponálták a kőfalakat, valamint a régészeti kutatással fellelt régi ablaknyílásokat is az új házba, amelyre mádi kőből készült, aszimmetrikus tető került. A belsőt a tető nyersbetonja és az oldalfalak vakolatlanul hagyott terméskő felülete uralja; az ipari funkcióknak helyet adó új épületrész szinte teljesen a föld alá rejtőzik. A beruházás második fázisaként a szomszédos későbarokk kúria felújítása is folyik.

A Füleky Pincészetre az Ipari Építészeti kategóriában még két hétig, március 6-ig lehet szavazni, a szavazók között az ArchDaily két iPadet sorsol ki.

Forrásunk a www.hg.hu portál volt. A képeket Erhardt Gyula készítette.

« Vissza az előző oldalra

BORIGO ONLINE - Minden jog fenntartva 2021