AKTUÁLIS

A sokszínűség zamata

A dél-balatoni titok nyomába eredhet a nagyközönség, valamint a hazai borász szakma és a borgasztronómia képviselői május első csütörtökén. A budapesti Vajdahunyadvárban lévő Mezőgazdasági Múzeumban először tart borbemutatót a Balatonboglári borvidék.

Tizenkilenc pincészet kínálata reprezentálja május 5-én a sokszínűséget, amely a Balatonboglár központú borvidéket jellemzi. A pezsgőkkel, száraz fehér- és vörösborokkal, de természetesen édes kései szüretelésű fajtákkal egyaránt jelentős eredményeket elért vidék nem kevesebbet mondhat el magáról, mint hogy az elmúlt öt évből háromszor került ki innen az Év Bortermelője, az elismerések sorát pedig legutóbb egy Borászok Borásza cím koronázta. Abban a három érintett, Garamvári Vencel, Konyári János és Légli Ottó is egyetért, hogy a sikertörténet korántsem véletlenek sorozata, s a titok nyitja egyaránt rejlik a szaktudásban, a tájon évezredes gyökerekkel rendelkező, majd az utóbbi hatvan-hetven évben jelentős fejlődést produkált borkultúrában és a változatos termőtáj kínálta lehetőségekben.
- Hosszan sorolhatnánk a dél-balatoni vidék rengeteg előnyét – fogalmazott a vajdahunyadvári bemutatót kezdeményező Garamvári Vencel borász. Mint mondta: a környezeti ártalmaktól mentes, Balaton-parti üdülőterület csupán az egyik indok, mely a környék felfedezésére ösztönöz. Emellett húsz, palackozott termékeket előállító pincészet és több mint ezerötszáz szőlőtermelő munkája jelzi az itteni adottságokat.

Harminchat, szigorú szabályok szerint minősített állomással rendelkezik a Dél-balatoni Borút, ahol civil összefogással kalauzolják a vendéget: a Dél-balatoni Borút Egyesület a vidék népszerűsítésében, így a mostani rendezvény szervezésében is kulcsszerepet vállal.
A májusi borbemutatón az Év Bortermelőinek kínálata mellett olyan országos és nemzetközi sikereket elért dél-balatoni borászatok lesznek jelen, mint a számos európai borversenyt bejárt Bujdosó vagy az ország piarista borát adó Pócz Pincészet. Bemutatkozik a kézműves borai révén méltán elismert Kislaki Bormanufaktúra, s a termőtáj további rejtett tartalékait reprezentáló kisebb és nagyobb pincészetek, köztük számos többgenerációs borászcsalád.
A borgasztronómiai kínálatot helyi jellegzetességek teszik teljessé: az ország tíz legjobb étterme közé tartozó balatonszemesi Kistücsök, a Drávatej, a Zselic-Vad és a Fonte Verde gyártója is kiállít a programon.
A rendezvényt Gelencsér Attila, Somogy Megye Közgyűlésének elnöke nyitja meg, a dél-balatoni borokat közel félezer látogató kóstolhatja május 5-én este kilenc óráig a Magyar Mezőgazdasági Múzeum emeleti aulájában. A belépőjegyek, melyek egy Riedel pohár árát is tartalmazzák, már megrendelhetők.

A rendezvény időpontja:

2011. május 5.
Helyszín: Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest Városliget

Tervezett program:

16.00–tól borkóstoló
program zárása 21.00 órakor

Az andocsi templom és kolostor

Kiállító pincészetek:

Achs&Achs pincészet, Kéthely
Balla pince, Balatonkeresztúr
Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet, Balatonlelle
Dézsma pince, Balatonszárszó
Garamvári Szőlőbirtok, Balatonlelle
Hujber pince, Balatonboglár
Ikon borászat, Látrány
Katona borház, Balatonboglár
Kislaki bormanufaktúra, Balatonboglár-Szőlőskislak
Koltai pincészet, Szőlősgyörök
Konyári pince, Balatonlelle
Légli Szőlőbirtok, Balatonboglár
Némethi családi pincészet, Balatonlelle
Öregbaglas pincészet, Kéthely
Pócz pincészet, Balatonlelle
Szent Anna borház, Szőlősgyörök
Szent István pincészet, Somogyvár
Szt Kristóf pincészet, Zamárdi
Veszprémi családi pince, Kötcse

További kiállítók:

Kistücsök étterem, Balatonszemes
Drávatej Kft
Zselic-Vad Kft
Fonte-Viva Kft., Somogyvár

Belépőjegy ára:

3.900,-Ft
(a belépőjegy tartalmazza a pohár árát – a pohár egy Riedel pohár lesz)

Jegyvásárlás
Átutalással:
Bankszámlaszám: 10103788-37752300-00000009

Dél-balatoni Borút Egyesület (8630 Balatonboglár, Erzsébet u. 11.)
Kérjük, hogy az utaláskor a megjegyzésbe írja bele e-mail címét!

Személyes átvétellel:

Vinoport Borbár
1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 1.

Nyitva tartás:
Hét - csüt.: 8:00 - 22:00
Pé: 8:00 - 0:00
Szo: 9:00 - 13:00 és 17:00 - 0:00

Aki a Vinoport Borbárban vásárolja meg a jegyét, egy pohár Bujdósó Seccora a ház vendége.

Részletes információ a borútról:
www.dbb.hu
borut@balatonboglar.hu

« Vissza az előző oldalra

BORIGO ONLINE - Minden jog fenntartva 2021