AKTUÁLIS

Másfél milliárdos bírság borhamisításért

Összesen 1,4 milliárd forintos minőségvédelmi bírsággal büntették a Kiskun-Vin Kft.-t, ahol nemrég majdnem 5 ezer hektoliter manipulált bort találtak. A borászat akasztói üzemében a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal végzett ellenőrzést.

A Vidékfejlesztési Minisztérium szerdai tájékoztatása szerint a Bács-Kiskun Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága 1,4 milliárd forintos minőségvédelmi bírságot szabott ki a cégre. A szabálytalanságok miatt a borászati hatóság a Kiskun-Vin Kft. borászati üzemét 2010. november 29-én 30 napra ideiglenesen be is záratta.

Az akasztói Kiskun-Vin Kft. borászati üzemében október 21-én tartottak átfogó ellenőrzést, és 140 mintát vettek a borokból. Ezek közül 10 tételnél – ez összesen 4832 hektoliter bor ebben az esetben – találtak szabálytalanságot.

Az izotóparány vizsgálatok öt tételnél idegen eredetű vizet mutattak ki a borokban. Három tételnél azonos volt a színanyag összetétel, mégis más-más fajtanevet írtak rá az üzemben. A Kékfrankos fajtanévvel forgalmazott bornál nem igazolta a vizsgálat, hogy valóban kékfrankos szőlőből lenne. Egy tételt pedig engedély nélkül forgalmazott a cég.

Az ötmilliós jegyzett tőkéjű Kiskun-Vin Kft. az Opten cégtárának adatai szerint 1996-ban alakult, a cég jelentős befolyással rendelkező tulajdonosa a szintén akasztói Beszedics Lászlóné, ügyvezetője Beszedicsné és Beszedics László. A cég az elmúlt években 1,9-2,5 milliárd forintos árbevételt ért el, adózott eredménye 38-64 millió forint volt.

Beszedicsné további négy vállalkozásban rendelkezik tulajdonrésszel, ezek egyike a Mátraaljai Szőlőtermelő Kft., a másik három ingatlanokkal foglalkozó cég. A Mátraaljai Szőlőtermelő Kft., nevének ellentmondva, szintén akasztói székhelyű, szintén Beszedics László az ügyvezetője, árbevétele azonban az utóbbi években csak évi néhány tízmillió forint volt.

Forrásunk ezúttal az index.hu hírportál volt.

« Vissza az előző oldalra

BORIGO ONLINE - Minden jog fenntartva 2021